Hatéves koromtól kezdve a színpad volt a mindenem. Nem feltétlenül a szereplés miatt, egyszerűen egy olyan tudatállapotba kerültem bármilyen próba vagy előadás alatt, ami egy varázslatos helyre repített, és ezt az eufóriát szerettem volna a lehető legtöbbször átélni. Később a közlésvágy is egyre inkább megérett bennem, és egészen elképesztő energiák felszabadulását tapasztaltam meg egy-egy show alatt. Minden egyes alkalommal tátott szájjal néztem az ének- és balettmesteremet, a művészetüket, és ittam minden egyes szavukat.
Vezetni vagy követni?
Sajnos úgy alakult, hogy jó ideje nem ez a szakmám, de egyik nap, amikor már évek óta nem énekeltem és táncoltam, belém hasított, hogy nem tudok így élni. Próbáltam elnyomni, új identitást építeni, de elementáris erővel tört fel belőlem a vágy, hogy legalább táncolni visszamenjek.
Egy pici iskolában kezdtem salsázni, és amíg csak az alaplépéseket tanultuk, nem kellett párba állni, nem is volt gond, de amint a leaderre kellett hagyatkoznom, teljesen elvesztem. El nem tudtam képzelni, hogyan fogom megérezni, mit szeretne vezetni, hogyan fogom úgy követni, hogy egyrészt ne zavarjam össze, másrészt ne a saját, zsigerből jövő mozdulataimmal dolgozzak. Őszintén szólva eljött egy olyan pont is, amikor abba akartam hagyni. Én sokkal erőteljesebb vagyok annál, hogy ilyen mértékben átadjam az irányítást. Olvass még a témában
Türelem, türelem…
A helyzet az első buliban sem lett sokkal jobb, ahova kb. hat hónap tanulás után merészkedtem le. Az egyik fiú, akivel egy tánciskolába járunk, gondoskodott arról, hogy egy pillanatra se üljek le. Előre figyelmeztetett: csomót fog kötni rám.
Remegett a lábam a parkettre lépve, ami utána sem múlt el.
Zsolti valóban nem viccelt. Olyan figurákat vezetett, amelyek közben azt sem tudtam, merre vagyok arccal előre. Haza is akartam jönni, de szerencsére a többiek nem engedtek. El kellett fogadnom, hogy húsz év tánc ide vagy oda, a social dance egy egészen más terep, és türelmesnek kell lennem magammal. Ahogyan egyre többet jártam el partykra, kezdtem felszabadulni, de idegenekkel egyszerűen akkor sem mertem táncolni. Ez nagyon lassan kezdett oldódni.
Bailando bachata
Hónapokkal később megtudtam, hogy bachatát is lehet tanulni a suliban. Nem ismertem a dominikai gyökerekre épülő stílust, de amint rákerestem, nem bírtam abbahagyni a videók nézését. Azonnal el akartam kezdeni az órákat.
Sajnos nem indult éppen kezdő tanfolyam ott, ahova jártam, de megbeszéltem a tanárunkkal, hogy magánórák keretében felhoz a középhaladó csoport szintjére, amilyen gyorsan csak lehet. Nem kis kihívást jelentett, de nagyon akartam. Workshopokon is részt vettem, hogy minél előbb olyan tudást szerezzek, amivel legalább az ismerős fiúkkal táncolni tudok.
Az egyik ilyen alkalommal kerültem közelebb a sensual stílushoz, ami végképp levett a lábamról. Ellenben ennek a lekövetése nekem még nehezebbnek tűnt, mint a salsáé. Meg is kérdeztem a tanárt, hogy mit gondol, menni fog ez nekem? De csak annyit válaszolt, akinek Bakó Gábor volt a mestere… Mondjuk ennek már ezer éve, de jólesett.
Továbbra is nagyon sokat görcsöltem azon, hogy mit nem csinálok jól, biztos rossz velem táncolni, de a közeg elképesztően támogató és türelmes volt, ahogyan én is az voltam a kezdőkkel.
Megérezni a kapcsolódást
Végül eljött az a pont, amikor már mertem egy-két idegennel táncolni, és meglepetésemre volt olyan, akivel minden nehézség nélkül olyanokat is megcsináltam, amiket sose tanultam.
Azt hiszem, akkor kezdtem megérteni, és megérezni igazán, hogy mit is jelent a kapcsolódás. Az, amikor hagyod, hogy az történjen, amit a fiú szeretne. Felemelő érzés volt.
Néhány partner már nem is salsát vagy bachatát táncolt, egyszerűen azt, ami jött, tele fúziós elemekkel. Mondanom sem kell, hogy azt éreztem, hazaérkeztem. Ennek köszönhetően pár hónappal ezelőtt olyan gát szakadt át bennem, ami végre azt az Alexát hozta elő, aki valójában vagyok. Innentől kezdve elengedtem a kényszert, a félelmeket, és ma már a kereteken belül teljesen szabadon értelmezem a táncot.
Az egyik legszebb bókot épp múlt héten kaptam, amikor az egyik tapasztalt leader, akivel viszonylag régóta ismerjük egymást, megjegyezte, hogy azt érzi, felszabadultam, könnyed vagyok, és teljes mértékben összhangba tudtunk kerülni.
Egyre több és több
Természetesen rengeteget kell még tanulnom, fejlődnöm, de talán sikerült egy olyan útra lépnem, amin keresztül megélhetem a művészetemet. A következő lépcsőfok pedig a bachata influence. Izgatottan várom, hogy profi tanárok instrukciói mellett is gyakorolhassam.
És hogy mit ad ez a közösség? Nekem jelenleg mindent. Nem éltem volna túl az elmúlt nyolc hónap megpróbáltatásait, ha nincs a tánc, nincsenek mellettem a tanáraim, a partnereim, és a legmélyebb pontokon nem visznek el egy plusz órára, egy workshopra vagy egy buliba. Hálás vagyok nekik és magamnak is, hogy kibújtam a csigaházból, és mertem kivirágozni egy új közegben.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
