Emberi kapcsolatok – mindig csalódás a vége?

Címlap / Életmód / Lélek / Emberi kapcsolatok – mindig csalódás a...

Emberi kapcsolatok – mindig csalódás a vége?

Mindig is álmodtam egy olyan barátságról, amiről elmondhatom, hogy évtizedek, de legalábbis hosszú évek óta tart, és tudom, hogy nincs olyan körülmény, ami szétszakítja. Sajnos eddig ez a vágyam nem teljesült.

Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje

Sokszor felmerül bennem, hogy valami nem stimmel velem. Nem tudok felmutatni olyan barátságot, ahol megvannak azok a régi összekacsintások, a félmosolyok, amikor pontosan tudjuk, hogy mire gondol a másik, milyen érzései vannak, vagy éppen egy gyerekkori story jut eszünkbe egy-egy helyzetről.

Sokan vannak körülöttem, sokan szeretnének velem kapcsolatot teremteni, azt mondják, jó energiáim vannak, és én is úgy érzem, hogy könnyen nyitok. Megbízható vagyok, támogató és önzetlen, akár a saját káromra is segítek embereknek, valami mégis hibádzik.

Olvass még a témában

Nincs benne annyi?

Természetesen voltak olyan barátaim, akikről azt gondoltam, hogy életünk végéig úgy leszünk együtt, mint borsó meg a héja, de minden kapcsolat véget ért. Lehet, hogy én romantizáltam túl, többet láttam bennük, és magukban az emberekben is.

Fontos számomra az önreflexió, hogy megvizsgáljak történéseket, akár évek múlva is, mert ahogyan feldolgozom az eseményeket, más és más fényben látom őket.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A reptéren mondta ki, hogy nem jön velem: egy szakítás a beszállókapu előtt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.