Véleménycikk: Schuszter Borka
A lányom hét éves. Nincs kilyukasztva a füle, és egyelőre nem is látom rajta, hogy különösebben foglalkoztatná a dolog. A kezdetektől egy dolgot próbáltam világossá tenni neki: ha valamikor szeretne fülbevalót, annak semmi akadálya nincs, de ez az ő döntése lesz.
Nem azért, mert dramatizálni akarnám a helyzetet, hanem mert tényleg így gondolom. A füllyukasztás nem egy végleges testmodifikáció, de mégiscsak a teste felett hozott döntés, amiről én azt gondolom, hogy neki van joga meghozni, és nem nekem. Elmondtam neki azt is, hogy a szúrás nagyjából egy gyors tűszúráshoz hasonlít, nem valami elviselhetetlen fájdalom, de ettől még teljesen rendben van, ha valaki nem akarja.
A lányom ezt elég egyszerűen kezeli
Néhányszor szóba került már közöttünk a fülbevaló kérdése, nézegetett is ékszereket, de mindig ugyanoda jutottunk: igazából nem annyira érdekli, a szúrástól pedig tart. Így általában lezártnak tekinti a témát. Olvass még a témában
Én ezt teljesen elfogadom. Sőt, kifejezetten fontosnak tartom, hogy egyértelmű legyen számára: sem az egyik, sem a másik irányba nincs elvárásom felé ebben a témában.
Sokszor gondolkodom azon, hogy a szülőségben mennyi minden múlik aprónak tűnő helyzeteken. Nem hiszek abban, hogy egyetlen döntés alapján meg lehet ítélni egy szülőt, vagy hogy létezik egyetlen helyes forgatókönyv. Inkább azt gondolom, hogy ezekből a mindennapi, látszólag jelentéktelen helyzetekből tanulják meg a gyerekek, hogyan működik a saját határuk, és hogy azt tiszteletben tartják-e mások.
Azt szeretném, hogy a lányom azt értse meg: ha valamit szeretne az életben, azért néha át kell menni olyan dolgokon is, amik nem feltétlenül kellemesek. Ez nem büntetés, inkább következmény. Ugyanakkor azt is szeretném, ha az is világos lenne számára, hogy semmit nem kell megtennie csak azért, mert mások szerint „szép lenne” vagy „jól állna neki”.
Az ő teste az övé. Nem az enyém, és nem másoké.
Nemrég azonban ez a kérdés váratlanul családi konfliktussá nőtt
Az apám ugyanis elkezdte rendszeresen felhozni, hogy mikor lesz már kilyukasztva a lányom füle. Először csak félmondatokban, amik inkább viccnek tűntek. Aztán egyre direktebben. Végül már konkrétan arról beszélt, hogy szeretne neki arany fülbevalót venni, és szerinte ideje lenne „megoldani” a dolgot.
Egy ponton közbe kellett szólnom, és elmondtam neki, hogy ez nem rajta múlik. Ha a lányom szeretné, akkor meg fogjuk csináltatni. Ha nem, akkor nem. És az is teljesen rendben van, ha soha nem szeretne fülbevalót.
Azt hittem, ezzel lezárjuk a témát. De nem így lett.
Az apám folytatta a nyaggatást. Kedvesen, mosolyogva, mintha ez az egész csak egy ártalmatlan nagypapai lelkesedés lenne. Hogy milyen szép lesz majd, milyen öröm lesz neki választani, milyen jó lesz ajándékot adni az unokájának.
Én viszont egyre feszültebb lettem. Mert közben azt láttam, hogy a lányom ott ül mellette, hallgatja, és bár nem mond semmit, a teste elég egyértelműen jelzi, hogy nem komfortos neki ez a beszélgetés. És ez az a pont, ahol számomra az egész már nem a fülbevalóról szólt.
Megkérdeztem az apámat, hogy ha a lányom nem akar fülbevalót, akkor mégis kinek az örömére venné meg az ajándékot.
A válasza nem volt meglepő: hogy neki jó lenne látni rajta, hogy hordja.
Mondtam neki, hogy hát éppen ez a probléma. Mert az ajándék nálam nem erről szól. Nem arról, hogy a saját vágyamat teljesítem egy gyereken keresztül, függetlenül attól, hogy ő maga ezt akarja-e vagy sem. Ha a lányom nem örül neki, akkor az nem ajándék, hanem nyomásgyakorlás, még akkor is, ha kedves mondatokba van csomagolva.
Az apám szerint túlreagálom az egészet. Szerinte ez csak egy kis fülbevaló, semmi jelentősége nincs.
Lehet, hogy számára tényleg ennyi. Számomra viszont nem a fülbevalóról szólt ez a vita. Inkább arról, hogy egy gyerek hogyan tanulja meg, mit jelent az, hogy „nem”. Hogy a teste felett ki dönt. És hogy mit kezdünk azzal, ha valaki szeretettel, de mégis nyomást gyakorol rá.
Én nem akarom eldönteni helyette, hogy mit viseljen, mit tűrjön el, vagy mit vállaljon be. És azt sem szeretném, ha azt tanulná meg, hogy mások kedvéért kell átlépnie a saját határait. Akkor is, ha ennek az az ára, hogy összeveszek az apámmal egy képzeletbeli fülbevaló fölött.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
