Nem kerestem. Ez talán a legfontosabb részlet az egészből, nem azért akadt a kezembe, mert nosztalgiáztam, hanem mert a szüleimtől hozott dobozok egyikének mélyén ott lapult, egy régi rajzfüzet és egy nyári táboros póló alá préselt napló. A borítója kicsit gyűrött, a zárjának a kulcsa rég elveszett, de a lapok épek voltak. Leültem, kinyitottam, és elolvastam. Ezután egyáltalán nem úgy telt el a délutánom, ahogy terveztem.
Amit egy tíz éves lány fontosnak tartott
Az első néhány bejegyzés aprósága megmosolyogtatott. Pontosan le volt írva, hogy kivel vesztem össze a szünetben és miért, hogy az ebéd rossz volt, hogy valaki mást választottak a szerepre, amit én akartam. A gyerekkori sérelmek olyan elevenen éltek ezeken az oldalakon, mintha tegnap történtek volna. és közben el is felejtettem mindet, nyomtalanul.
Aztán jött néhány bejegyzés, amin megakadtam. Tíz évesen leírtam, hogy félek attól, hogy nem leszek elég jó. Hogy tartok attól, hogy a barátaim valójában nem szeretnek igazán, csak megjátsszák. Hogy néha úgy érzem, mindenki tudja, hogyan kell ezt meg azt csinálni, és csak én nem kaptam a leírást hozzá. Harmincöt éves fejjel olvastam ezeket a mondatokat. És felismertem őket. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
