Olvasd el, hogy én hogy készítem, s ha te is a leírtak szerint jársz el, a te rántott sajtod is tökéletes lesz.
Hozzávalók:
- 30 dkg kemény sajt (én ún. rántani valót vettem most)
- só
- bors
- 1 dl tej
- 3 evőkanál liszt
- 3 evőkanál zsemlemorzsa
- 2 közepes tojás
- 1 kiskanál magkeverék
- olaj a sütéshez
Elkészítés:
Vegyük ki a hűtőből a jó hideg sajtot. Szeleteljük fel, ill. vágjuk számunkra megfelelő alakú darabokra. Vastagságuk 8-10 mm-es legyen.
A sajtszeleteket mártsuk bele a tejbe. A tej segíti a liszt tökéletes tapadását. Csepegtessük jól le, majd a lisztes fürdő következik. Olvass még a témában
Mennyire erős a hatodik érzéked? Ezekből a jelekből kiderül
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
Szűz-szezon inspirációi: letisztult formák és megnyugtató natúr színek a harmonikus otthonért
Ezt hozza 2026. augusztus 9. a numerológia szerint: elengedés és befejezés
A tojást verjük fel. Ez lesz a panírozás következő állomása.
A zsemlemorzsába keverjük bele a magkeveréket, és a tojás után ebben hempergessük meg a sajtot.
Most pedig a repetázás következik. Újra tojásfürdő, majd magvas zsemlemorzsa. Így jó erős lesz a bunda.
Most pedig a panírozott sajtot negyedórácskára tegyük a fagyasztóba. Ennyi idő pont elég ahhoz, hogy egyben maradjon a rántott sajt, ne legyen folyós sehol sem.
Bevonatos serpenyőben hevítsünk olajat, és süssük aranybarnára a sajtszeletek mindkét oldalát.
Köretnek rizst adjunk hozzá, egy pici tartárt, na meg egy jó kis salátát.
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






