Sok nő szül, akinek talán nem kellene, mert nem képes felnőni az anyaság feladatához. Nem arról van szó, hogy nem elég felelősségteljes, hisz az elvárások, a példák megtanítják arra, hogy az legyen. Inkább arról, van szó, hogy érzelmileg éretlen a feladathoz. Ugyanakkor ott van a mondás, féligazság, hogy fiatalon azért jobb szülni, mert akkor az ember még elég bátor ahhoz, hogy ezt megtegye…
A nagy csapda: csináljunk családot
Lehet, hogy felelősségre utaló magatartás az, ha valaki tervezi a családot, ám sok esetben nem az, mert rossz a motiváció. Nem szülünk azért, hogy értelmet adjon a gyerek az életünknek, ahogy azért sem szülünk, mert a gyerek által akarjuk megmutatni a világnak, hogy képesek vagyunk nemi szerepünkben boldogulni.
Az is rossz gondolat – ezt a hibát sokan tudattalanul követik el – , hogy egy ,,hatalmas”, ám rosszul működő szerelem összetartó, embereket változásra kényszerítő tényezőjeként születik egy gyerek. A szülői elvárások is eredményezhetik a döntést a gyerek mellett.
Az ösztönök
Természetes ösztön mindenkinél a szaporodás, a gondoskodás ösztöne, ami az emberi ösztönök között az egyik legerősebb. Tehát – paraszti ésszel végig gondolva – nem hiszek abban, hogy egy nő eleve nem akar gyereket. Inkább arról van szó, hogy elfojtja magában ezt az érzést
Ezeknek a nőknek lesz teljes ,,macska kollekciójuk”, imádott kutyájuk, hiszen a gondoskodás elemi vágya ott van, csak ,,más vitorlába fogja be” a gondoskodás szelét. Sokakkal ellentétben én nem ítélkezem, mindenkinek joga van dönteni, hogy mit szeretne kezdeni az életével, ám az más kérdés, hogy ez később hogyan üt vissza rá.
Mi a gyerek elleni tiltakozás fő oka?
Mondhatnánk, hogy a felelősség terhe, az önzés. Ám valójában – itt most sokaknál kiverem a biztosítékot – az önbizalom hiánya, és az ezzel összefüggő gyávaság az, ami ezt a döntést meghozza.
Nem bízunk magunkban annyira, hogy képesek legyünk ellátni egy gyereket. Ilyenkor jönnek példaként, a felelősség álcájába burkolt kifogások, hogy: nem tudom megadni a gyereknek még az alapokat sem, anyagilag.
Hát, ha a mai igényeket nézzük, valóban mások az alapok – de nem ezektől az alapoktól fog jobban működni a gyerek. Valójában egy gyereknek szeretetre, odafigyelésre van szüksége, ezt pedig minden egészséges lelkű ember képes megadni gyerekének – csak akarnia kell.
A szülői szeretet visszássága
A gyerek nem a szülő élete tortájának habja, díszítő eleme, nem ,,kis Budha”. Annál a szülőnél, aki ezt gondolja, mindkét esetben megfigyelhető, hogy rengeteg – felesleges – tárgyi feltételt adnak a gyereknek, aki, természetesen ezekkel nem tud élni. Mindentől meg akarják óvni a gyereket, aki az ingerhiány és a világ dolgainak rosszul értelmezése miatt önzővé válik.
A gyerek lett szinte a legfontosabb dolog a világon a szülők életében. Felvetődik a kérdés: miért, ha ugyanezen szülők nagy része viszont nem tiszteli általánosságban véve az életet? Hiszen – csak egy példa erre – , az abortusz a születésszabályozás elfogadott módszere széles körben, a megelőzés helyett.
Szülő-gyermek szimbiózis újratöltve
Sok szülő azért lesz szülő, hogy szeretet éhségét elégítse ki. Saját magát akarja megváltani egy gyermekkel. Hiszen egy gyereket feltételek nélkül, bármi áron lehet, szükséges szeretni – ám ez hibás elgondolás.
Ezekből a szülőkből lesznek – többnyire – azok, akik, amikor a gyermekeik felnőnek, érzelmi zsarolással próbálják kicsikarni a szeretetet, miközben a már felnőtt gyermek szinte fuldoklik a szülő szeretete miatt. Tehát elmondható, hogy a civilizáció anyaság kultusza az érzelmi zsarolás egy elfogadott, ,,bájos” és kártékony formája.
A másik véglet: a múlt
Régen nem kötődtek ennyire a gyermekhez, hiszen az élet nem engedte meg ezt a luxust, a gyermekhalandóság, a sok gyermek születése vagy épp a társadalmi elvárások kapcsán. Régebben az anyát nem szeretni volt szükségszerű, hanem tisztelni. Mára mindkét fogalom elkopott.
A gyerekek nagy része úgy beszél anyjáról, anyjával, hogy az már szégyen. Valódi tiszteletről pedig már rég nem beszélhetünk, vagy legalábbis nagyon kevés esetben. Ilyenkor jön az, hogy az anya sírva fakad: pedig annyi mindent megtettem a gyerekért. Igen, valóban sokat teszünk a gyerekekért, csak sok esetben nem azt, amit kell.
Tehát, szülni akkor szükségszerű, ha nem saját álmainkat, szeretetünket akarjuk a gyerek életébe beleszuszakolni, hanem lehetőséget adunk a gyereknek arra, hogy éljen, méghozzá a saját életét élje, melyre mi legjobb tudásunk szerint felkészítettük őt.
Ez annyit tesz, hogy kevés, de valóban fontos, a gyerek igényeinek, tehetségének megfelelő mennyiségű lehetőséget biztosítottunk neki. A gyerekkor végén pedig képesek vagyunk arra, hogy elengedjük a kezét, és szeretve elismerjük azt, hogy felnőtt lett a gyerek.
VIDEO Közvetlen járat Budapestről: ezekkel a látnivalókkal csábít Tirana
