Nézőpont
Nagyon fontos, hogy mielőtt körbenéznénk otthonunkban, hogy melyek a veszélyt rejtő pontok, ezelőtt feküdjünk le a földre vagy legalábbis álljunk négykézláb.
Ebből a nézőpontból ugyanis máshogy fog tűnni a lakás és nem utolsó sorban meglátjuk azt is, amit gyermekünk nap mint nap szemlélni fog.
Talaj
A talaj lesz az első helyszín, ahol gyerekünk veszélyekkel találkozhat. Olvass még a témában
„Nem jövök be a pasiknak, akik nekem tetszenek” – Hányszor voltál a Halo-effektus áldozata?
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Tegyük el még időben a földön tartott virágokat, dekorációs tárgyakat vagy bármit, ami nem tűnik túl stabilnak.
A gyerekek előszeretettel kóstolnak meg mindent, ami a kezük közé akad, ezért minden apróbb dolgot pakoljunk magasabbra.
Nem utolsó sorban a szőnyeget is érdemes egy alapos tisztításra benevezni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






