Talaj
A talaj lesz az első helyszín, ahol gyerekünk veszélyekkel találkozhat.
Tegyük el még időben a földön tartott virágokat, dekorációs tárgyakat vagy bármit, ami nem tűnik túl stabilnak.
A gyerekek előszeretettel kóstolnak meg mindent, ami a kezük közé akad, ezért minden apróbb dolgot pakoljunk magasabbra. Olvass még a témában
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
Ezt hozza 2026. október 10. a numerológia szerint: életöröm és önkifejezés
„10 évig kerestem, és három országgal arrébb megtaláltam az anyámat” – Örökbefogadottak mesélnek róla, hogyan találták meg a rokonaikat
Nem akarok olyan ember lenni, akit mindenki kedvel – és nem is tudnék
Nem utolsó sorban a szőnyeget is érdemes egy alapos tisztításra benevezni.
Alacsony bútorok
A gyerek a kúszás folyamán először az alacsonyabb bútorokat veszi majd szemügyre, és az ezeken található tárgyakat próbálják majd megszerezni.
A dohányzóasztalokról ezért pakoljuk feljebb az újságokat és szintén keressünk más helyet a potpourri tálnak is.
A bútorok sarkait pedig lássuk el puhább élvédővel, nehogy a fejét beütve sérüljön meg a kicsi.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






