Az intenzív gyereknevelés fogalmát először Anette Lareau vizsgálta, a 90-es évek végén. Ő közép- és felső osztályon belüli jelenségnek titulálta ezt a fajta „közösen megbeszélt, nyugodt foglalkozást”. Ezt állította szembe a jóval szerényebb körülmények között élő munkásosztály által alkalmazott „természetes felnövéssel”.
Utóbbi sokkal kevesebb szülői jelenléttel jár, ami részben abból fakad, hogy a szegényebb családokban a szülők többet dolgoznak, ezért kevesebbet vannak gyerekeikkel. A szociológus kíváncsi volt, hogy ezek a szülők is alkalmaznák-e az intenzív nevelést, amennyiben lenne rá lehetőségük.
A jómódú családoknál természetes, hogy a csemete különórákra jár, például zongorázik, teniszezik vagy kézműves szakkörön vesz részt. Erre egy szegényebb, többgyerekes családnak nincs pénze, de nemcsak az anyagi lehetőségről van szó. Olvass még a témában
6 teljesen átlagos mondat, ami mélyen megérinti azt, aki magányosan nőtt fel – szakértők szerint
Ezt hozza 2026. szeptember 30. a numerológia szerint – rend és biztonság
Ezt hozza 2026. október 17. a numerológia szerint: megújulás és új kezdet
„Nem teszel jót ezzel” – ne hazudd a gyereknek, hogy boldog a házasságod
Azok a szülők, akik sokat dolgoznak kevés pénzért, nemcsak kevesebb időt tudnak a gyerekeikkel tölteni, hanem a kimerültség és anyagi gondok miatti stressz következtében kevesebb türelmük, figyelmük és energiájuk is van a gyereknevelésre.
Az intenzív szülőség tehát nemcsak anyagi forrást és időt kíván, de kipihent, nyugodt szülőket is.
Ha egy gyerkőc hisztizik a boltban, amiért valamit nem kap meg, egy „kisimult” anya türelmesen elmagyarázza neki, hogy miért nem ehet ebéd előtt csokit. Egy kimerült, stresszes anyuka viszont csak továbbráncigálja az üvöltő gyereket és ezért nem is lehet hibáztatni.

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






