Hol lakunk és kivel lakunk
Az elmúlt év során sokan azt tapasztaltuk, miközben a szakmai dolgainkat beszéljük meg, kénytelenek vagyunk a személyes ügyeinket is bevonni a beszélgetésekbe. A járvány előtt a munkavállalóknak nem volt igazi kötelessége, hogy bármit is megosszanak életükről a főnökeikkel. Nagyobb szervezeteknél a HR osztályok alig tudhattak többet, mint az alkalmazottak neve, címe és születésnapja.
De miután a Covid-19 hirtelen átköltöztette az irodánkat az otthonunkba, és a magánéletünk munkaidőben játszódott le, sokkal többet kellett megosztanunk. Rengetegen találták szembe magukat a helyzettel, hogy egy határidő kijelölésekor bele kellett kalkulálniuk az időbe, hogy a gyerekeikkel kell matekozniuk, vagy csak éppen a kisebbekre vigyázni.
Egy garzonban élő pár számára pedig össze kellett egyeztetni a Zoom megbeszéléseket, hacsak nem akart az egyikük a fürdőszobából videótelefonálni. Ezeket az indokokat pedig sokszor magyarázatként a kollégáknak, főnököknek is elő kellett vezetnünk. Olvass még a témában
4 jel, ami arra utal, hogy hamarosan fontos üzenetet kapsz az élettől
Ezt hozza 2026. augusztus 22. a numerológia szerint: rend és stabilitás
„Fel akart jönni, de nemet mondtam. Évekkel később láttam a körözési fotóját” – 3 eset, amikor a megérzés mentett meg valakit
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a Szűz jegyűekkel

Ennek a változásnak egy része pozitív volt. Van, aki úgy véli, sokat változtathat a munkaerőpiacon, ha a főnökeink belelátnak az életünkbe, kihívásainkba. De felmerül a kérdés, hogy mennyire maradt a saját kezünkben, mit osztunk meg a munkáltatónkkal, és ő hogyan fogja kezelni a most kapott információt.
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






