Szakértők úgy vélik, hogy minél inkább telik az idő, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az emberek többször is megfertőződhetnek a koronavírussal. Különösen azok, akik még nem kaptak oltást. Az első ilyen eset még tavaly történt, amikor egy ázsiai férfi áprilisban elkapta a vírust, majd nyár végén, augusztusban ismét pozitív lett a tesztje, ám az ő esetében utóbbi alkalommal nem jelentkeztek tünetek.
Azonban sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. István (48) és családja még nyár végén kapták el a covidot, akkoriban pedig enyhébbnek számító tünetekkel vészelték át a fertőzést. Aztán márciusban ismét kezdődött az egész elölről.
Az első eset
Augusztusban, amikor az esetszámok ismét elkezdtek növekedni, mi is elkaptuk a vírust. Nem tudjuk, hogy hol, mert nem voltunk nyaralni, nem jártunk a Balatonon. Tény, hogy munkába a feleségemmel mindketten eljártunk, és a gyerekek is találkoztak a barátaikkal. Lényeg a lényeg, akkoriban szerencsésebbek voltunk, mert enyhék voltak a tüneteink.” Olvass még a témában
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
Ne csak a csillagokat nézd! Így derítem ki, milyen valójában a szállás – még nem ért csalódás
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A fiatalabb lányom csak a torkát fájdította, az idősebbiknek hőemelkedése volt, a feleségem két napig volt lázas, és elvesztette a szaglását, ízlelését. Engem azért kicsit jobban megviselt, de még így sem lehet okom a panaszra. A környezetemben volt olyan, akit kórházba kellett vinni, úgyhogy nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy mi nem jutottunk ilyen helyzetbe.

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






