Egy nemrég megjelent tanulmány azonban azt állítja, hogy a romantikus kapcsolat közel sem olyan meghatározó dolog életünkben, mint ahogy azt eddig hittük. A Journal of Family and Psychology (Családi és pszichológiai szaklap) értekezése szerint a közeli családtagjainkkal – tehát a szüleinkkel és a testvéreinkkel – fenntartott kapcsolat ugyanis sokkal inkább hatással van az egészségünkre, mint a partnerünkkel való viszonyunk.
A kutatás csaknem 3000 embert vizsgált, akiknek egészségügyi állapotát 1995 és 2014 között követték nyomon. Ezalatt a csaknem húsz év alatt több kérdőívet is ki kellett töltenie a résztvevőknek, amik általános egészségügyi állapotukon kívül a családi életükre is kitértek.
A kérdések között szerepelt például, hogy „Milyen gyakran érzi úgy, hogy családtagjai kritizálják önt?”, illetve „Érezte-e már úgy, hogy túl sokat várnak el öntől a szülei?” Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. augusztus 16. a numerológia szerint: belső bölcsesség és elmélyülés
A barátnőm kéthetente szakít a pasijával. Meddig kell még tolerálnom?
Miért üldöz a FOMO akkor is, ha teljes gázon pörgetem a nyaram?
„Nem várhatod el, hogy 30 felett ne legyen múltja” – Lehet, hogy te vagy túl válogatós?
A házas- és élettársakkal kapcsolatban arra voltak kíváncsiak az orvosok, hogy „Ön szerint kellően értékeli önt partnere?” vagy „Milyen gyakran vesznek össze párjával?”
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






