Amit egykor fontosnak tartottam egy férfiban, de rájöttem, hogy nem is az

Fiatalabb koromban a hetedik mennyországban éreztem magam, mikor összejöttem egy igazán odaadó fiúval, aki verseket írt nekem és a nap minden percében biztosított arról, hogy én vagyok számára a világmindenség. Ki ne vágyna egy ilyen úriemberre? Nos, én nem, harminc fölött. Remek érzés volt, hogy szeretnek és kívánnak, ugyanakkor viszont úgy éreztem, fojtogató és kicsit gyerekes volt ez a rajongás a részéről.

Egy idő után terhes volt, hogy állandóan velem akart lenni és számára semmi nem létezett kettőnkön kívül. Rájöttem, hogy az elején ugyan rendkívül hízelgő volt ez a kedvesség, hosszú távon azonban nem volt egészséges.

Igen, jó dolog azt hallani, hogy szép és vonzó vagyok, ez minden fiatal lány önbizalmának nagyon jót tesz, ugyanakkor ahogy öregszik az ember, egyre fontosabb lesz neki az is, hogy ne csak a külsejét szeresse a párja.

Régen akkor voltam a legboldogabb, mikor egy srác a testem dicsérte, de most már annak sokkal jobban örülök, ha egy férfi azt értékeli, hogy okos, tájékozott vagy gondoskodó vagyok. Akinek csak az tetszik, ahogy kinézel és nem nagyon érdekli a személyiséged, az sosem lesz komoly társ.