Magányos felnőttkor
Valójában nem is igazán tudod, mit jelent az, hogy „kifelé forduló személyiség”, de igyekszel az lenni. Ennek persze néha vannak előnyei. Például számtalan izgalmas emberrel találkozol, a kapcsolati rendszered kiépül; de ugyanakkor mindez egy introvertáltnak túl sok lehet.
Előbb-utóbb észlelni fogod magadon a kiégés jeleit, fáradtabb leszel, és úgy érzed, ezek a találkozások igazából leszívják az energiádat. Ha hazamész egy ilyen nap után, fáradtabb vagy, mint nyolc óra munka után. Így idővel akaratlanul is elérkezik az a pont, amikor eltávolodsz ezektől az emberektől.
Míg korábban minden nap igyekeztél valakivel találkozni, sok emberrel beszélgettél, addig rövidesen már nem lesz ehhez erőd. Emiatt pedig több barát is eltűnhet az életedből, hiszen ők egészen más dinamikával bírnak, és azt észlelik, hogy megváltoztál. A felnőtt életed magányosabbnak érződhet, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül maradsz. Olvass még a témában
Megörököltem a legfinomabb családi csalamádé receptet – és most megosztom veled
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Az ismerkedés 5 fázisa – szomorú, de a legtöbb pár nem jut tovább a másodiknál
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






