A Tihanyi apátság gyógynövénykertje

A tihanyi apátság gyógynövénykertje a Belső‑tó partján, az apátsági majorság területén helyezkedik el. A hét hektáros majorság negyede levendulamező, a többi részen pedig a gyógynövények kapnak helyet, rendezett ágyásokban és bemutatóparcellákban. A kert közepén információs táblák ismertetik a növények történetét és felhasználási módjait, így a látogatók könnyen eligazodnak a több tucat faj között.
A kert kialakítása 2017‑ben indult: az első töveket a győri bencés növendékek és öregdiákok ültették el, azóta pedig közel húszféle gyógynövényt telepítettek.
A leggyakoribb fajták között szerepel a zsálya, citromfű, izsóp, menta, kakukkfű, orbáncfű és fehér üröm. Idén pedig kamilla és körömvirág is került a kertbe, hogy még gazdagabb legyen a kínálat.
A látogatók számára rendszeresen szerveznek vezetett túrákat. A séta az apátság látogatóközpontjában kezdődik egy rövidfilmmel, majd a csoportok átsétálnak az egykori majorsági épületek között a kertbe. Itt a főkertész, Tóth Boldizsár, bemutatja az egyes fajokat és elmeséli, hogyan kapcsolódik Tihany történelme a gyógynövényes hagyományokhoz. A Levendulahetek alatt lehetőség van saját levendulacsokor szedésére és fotózkodásra is. Olvass még a témában
Kívül csillogás, belül csalás: ráláthattam a nagy influenszer-illúzióra
Miért van szüksége a felnőtteknek is játékra? A válasz meglepőbb, mint gondolnád
Eladó koporsó felnőtt méretben: 10 durva sztori a Facebook Marketplace bugyraiból
Tökéletes egyensúly a családi nyaraláson – Így fér meg a pecázás és a csajos program egy hétvégén
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






