Nem voltunk szegények, de mindig tudtam, hogy nem tartozunk a „tehetősebbek” közé. Nem voltak márkás ruháim, menő cipőim, és a legtöbb új dolgot csak messziről néztem. Nem éheztem, nem nélkülöztem igazán, csak gyakran le kellett mondanom azokról az apró vágyaimról, amik akkor (nekem) hatalmasnak tűntek. Ezek a tapasztalatok anno fájtak, ma viszont tudom: pont ezek formáltak olyanná, amilyen vagyok.
Megtanultam, hogy a kevesebb nem mindig kevesebb
Gyerekként sokszor álltam a kirakat előtt, és néztem, ami másoknak természetes volt. Nálunk nem lehetett „csak úgy” megvenni valamit, meg kellett gondolni minden kiadást. A kínai boltok, a turkálók és az akciós polcok világa volt az enyém. Akkoriban ez szégyenérzetet keltett bennem, ma viszont már tudom, hogy ezek között a sorok között tanultam meg tudatosan dönteni és meglátni a kincset ott, ahol más nem is kutakodott.
Talán épp emiatt ma sem hajszolom a felesleget. Nem kell sok, hogy jól érezzem magam sőt, a legtöbb boldogságot okozó tevékenységem ingyenes vagy nagyon olcsó. Olvass még a témában
