A szakemberek azt feltételezték, hogy az idegenekkel való kapcsolatteremtés félelmének gyökere abból ered, hogy úgy gondoljuk, valójában mások nem örülnének a közeledésünknek, vagy éppen a mi kedvünkön nem változtatna sokat néhány mondat, amit egy vadidegennel váltunk. Vizsgálatuk mindkét hiedelmet megcáfolta: kísérleti alanyaikat arra kérték meg, hogy elegyedjenek szóba a mellettük ülővel, miközben munkába utaznak.
A kísérleti csoport tagjai ez után arról számoltak be, hogy sokkal jobban érzik magukat, jobb lett a kedvük, mint a kontroll csoportban utazóknak, akiknek nem kellett senkivel sem beszélgetniük.
Ráadásul azok a gyanútlan alanyok, akiket a kísérletben részt vevők megszólítottak, szintén jobban érezték magukat a beszélgetés után – mindezt úgy, hogy a vizsgált személyek a kísérlet előtt szinte kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy egy idegennel való beszélgetés valószínűleg kellemetlen élmény lesz majd mindenki számára.
Idegenekkel beszélgetni tehát egyáltalán nem rossz dolog, és ha nem is arra biztatunk, hogy feltétlenül add ki a személyes adataidat, néhány mondat az időjárásról vagy a közelben álló szép épületről, esetleg egy rövid csevej a közlekedésről máris segít, hogy megteremtsd a kontaktust, ez pedig azonnal hatással lesz mindkettőtök hangulatára. Ha a teljesen idegenektől ódzkodsz, próbálkozz olyanokkal, akikkel gyakrabban találkozol: a zöldségárussal, a postással, emberekkel, akikkel eddig csak elmentetek egymás mellett. Mindkettőtök napját fel fogod dobni! Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






