2020 legjobban várt sorozatai és filmjei

2020 legjobban várt sorozatai és filmjei

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 2020 legjobban várt sorozatai és filmjei

Az új évben egy valami biztosan nem változott: továbbra is imádjuk a szuper új sorozatokat és a filmeket, amelyekből szerencsére ez az esztendő sem fog szűkölködni. Lássuk, hogy melyik sorozatok lesznek azok, amik miatt biztosan egész hétvégés maratont tartunk, és milyen filmekért szaladunk a moziba garantáltan.

Folytatásokat és újdonságokat is tartogat az év, szóval lesz miből válogatnunk, ha a legjobban sorozatokra szeretünk kikapcsolódni. Aki a sorozatok helyett inkább a filmeket preferálja, annak sem kell csalódnia idén, lesz jó néhány film, ami miatt érdemes lesz felkelni a kanapéról és mozijegyet váltani, hiszen a látvány mindig úgy az igazi.

Mrs. America

Az igaz történetek alapuló történet Cate Blanchett első sorozata is egyben, ami már önmagában is elég ahhoz, hogy adjunk neki egy esélyt.

A színésznő egy amerikai szépségkirálynőből lett konzervatív aktivistát alakít a hetvenes évekből, aki ellenzi a feminizmust.

Mindig izgalmas negatív hőst látni a főszerepben, ráadásul remek korképet is kapunk a hetvenes évek Amerikájáról.

 

Westworld

Egy várva-várt folytatás, amely újra elkalauzol minket az élő- és robotszereplős stratégiai játék birodalmába, ahol bárki westernhős lehet és kiélheti legvadabb vágyait.

A 2016-os HBO-sorozat első évada hatalmas siker volt, már csak az egészen különös sci-fi western műfaj miatt, a második évaddal azonban már nem minden rajongó volt elégedett.

A harmadik évadban a 2.

világháború világába csöppennek a szereplők, garantáltan izgalmas lesz!

 

Hollywood

Bár szinte még semmit sem tudni róla, májusban érkezik a Netflix repertoárjába egy új sorozat Hollywood címmel, amely a filmgyár 1940-es éveibe enged majd bepillantást.

Ez az a korszak, amit aranykorként is szoktak emlegetni, így filmrajongóknak egészen biztosan kötelező lesz.

 

Az új pápa

Paolo Sorrentino sorozatának, Az ifjú pápának a folytatása január közepén érkezik és az előzetes alapján méltó folytatás lesz.

A főszerepben Jude Law mellett John Malkovich lesz, de a hírek szerint Sharon Stone és Marilyn Manson is felbukkan majd a 10 rész valamelyikben.

 

Hang nélkül 2

Az ijesztgetős műfaj kedvelői már biztosan látták az Emily Blunt főszereplésével idén mozikba kerülő Hang nélkül 2 előzetesét, ahol a posztapokaliptikus világban főhőseink továbbra is küzdenek a vak, de hangokra érzékeny szörnyekkel, a rendező John Krasinski – Blunt férje, aki az első részben szerepelt is – pedig állítólag ijesztőbbre tervezte a folytatást, mint a korábbi filmet.

 

Fekete özvegy

2019 végén nagyon űr tátongott a Marvel-rajongók programjában, évek óta most először nem várt minket szuperhősös film a moziban, de tavasszal szerencsére végre megismerhetjük, hogy mi Nat titka, múltja, honnan indult és hogyan vált Fekete özveggyé, a Bosszúállók oszlopos tagjává.

Reméljük az is kiderül, hogy mi történt Budapesten, hiszen a film számos jelenetét nálunk forgatták a fővárosban.

 

Wonder woman 1984

Ha már szuperhősök, a DC-t sem kell félteni, hiszen Gal Gadottal az egyik legsikeresebb karakterük, Wonder woman is visszatér és az első világháború helyett ezúttal a 80-as évekbe kalauzol minket.

 

Top Gun: Maverick

Gyerekkorunk egyik kedvenc filmje, a fékezhetetlen és tehetséges pilóta, Maverick története 34 évvel az első, 1984-es film eseményei után folytatódik, a főszerepben pedig ezúttal is Tom Cruise-t láthatjuk.

Az előzetes alapján egész jól is elsülhet az újra előhúzott történet.

 

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!