Az amerikai őslakosok egy csoportja, a pueblo indiánok a mai Új-Mexikó és Arizona államok területén már a Kolumbusz előtti időkben falvakban (ún. pueblos) laktak, és gazdag kultúrával, iparral rendelkeztek. Nyelvük alapján nyolc törzsre osztjuk őket, egy kilencedik csoportról azonban szinte semmit nem tudunk azon kívül, hogy egy elképesztő civilizáció nyomait hagyták maguk után a kies, szinte élhetetlennek tűnő sivatag szegletében.
A San Juan-medence szívében, Új-Mexikó sivatagos északnyugati sarkában áll az Egyesült Államok egyik legnagyobb ősi kincse: egy óriási épületkomplexum kivételesen ép maradványai, amelyet feltételezhetően 850 és 1250 között építettek, és akár 5 000 ember befogadására is alkalmas volt. A Chaco Canyon magas sivatagi területén a tél hideg, a nyár perzselően forró és évente csak körülbelül 22 cm csapadék hullik. Ennek ellenére virágzó, mégis titokzatos civilizáció otthona volt – a pueblo-indiánok ősei éltek itt.
1907-ben ez az elszigetelt, körülbelül 4500 négyzetkilométernyi sivatagos területet nemzeti parkká nyilvánították. Ez a terület 13 nagyobb romot és több mint 400 további régészeti lelőhelyet foglal magába. A Pueblo Bonito, a legnagyobb feltárt terület egy körülbelül 2 hektáron fekvő, D-alakú épület csaknem 800 szobával.
A helyet kifinomult öntözőrendszerekkel tervezték, az ajtók tökéletesen illeszkednek egymáshoz a kommunikáció megkönnyítése érdekében, és a kutatók becslése szerint körülbelül 2 000 ember befogadására szolgált.
Manapság a park látogatói ugyanazokon az ajtókon, kamrákon és folyosókon sétálhatnak végig, mint amelyeket az épületek eredeti lakói használtak ezer évvel ez előtt. A tető- és a padlószerkezetek egy része már régóta eltűnt, de maradványaik egyértelműen feltárják, hogyan épültek. Az építkezéshez körülbelül 200 000 fa oszlopot használtak, és valószínűleg ezeket kézzel szállították a Chuska-hegységtől és a Taylor-hegytől, amely több mint 112 km-re található innen.
Az évek során a régészek különböző elméletekkel álltak elő, hogy megmagyarázzák, miért készülhettek a hatalmas épülettömbök. Bár több jel utal arra, hogy komoly kereskedelmi csomópont volt itt, a régészeti leletek azt sugallják, hogy az épületeket fontos ünnepségekhez is használták, egyúttal az őslakosok komoly csillagászati ismereteiről is árulkodnak.
A falak napéjegyenlőségkor tökéletesen egy vonalban helyezkednek el a felkelő nap tengelyével, az északi ajtó olyan pontosan az igaz észak felé néz, mintha csak iránytűvel jelölték volna ki a helyét.
A ma is Új-Mexikóban élő más pueblo törzsek, például a zunik továbbra is szent helynek tekintik a Chaco Canyonot, és szertartások, ünnepségek alkalmával visszatérnek oda – sajnos az eredeti lakosokról azonban semmit sem tudunk, ezek a lenyűgöző épületek ugyanis már a gyarmatosítás idején is üresen álltak..
1987 óta a Chaco Culture Nemzeti Történelmi Park és más kisebb Chaco-helyszínek együtt az UNESCO Világörökség részévé váltak, jövője azonban most mégis veszélyben forog ennek a különleges, megannyi titkot rejtő helynek. Az elmúlt néhány évben a telephely egyik legnagyobb veszélyét a Chaco Canyon körüli olaj- és gázfúrás, valamint bányászat jelentette. 2019-ben a Chaco kulturális örökség védelméről szóló törvényt benyújtották az Egyesült Államok Szenátusához – ha elfogadják, akkor minden ilyen tevékenységet fel kell függeszteni a park 16 kilométeres körzetében, és talán megmenekül a terület, ami ha mesélni tudna, egy lehetetlen körülmények között virágzó civilizációról mesélne.