Az útja a pokolig vezetett
1942. áprilisában rettegett parancs érkezett, mely szerint Anita szüleinek 24 órán belül egy bizonyos helyen kellett jelentkezniük. „Sétáltunk Breslauban, nemcsak a szüleim, hanem egy egész oszlopnyi ember, odáig, és elköszöntünk. Ez volt a vége. Csak akkor értettem meg, min mentek keresztül a szüleim, amikor én magam is szülő lettem. Ekkor már az ember elkezdte elnyomni az érzések luxusát” – emlékezett vissza.
Anita és Renate ezután egy zsidó árvaházba került, ahol hamarosan kitaláltak egy tervet, hogy megszökjenek a náci Németországból. Olyan nőknek adták ki magukat, akik hazafelé tartanak a meg nem szállt Franciaországba, és két barátjukkal hamis papírokkal a kezükben elindultak Breslau pályaudvarára.
A tervük kudarcot vallott, és a Gestapo, a náci titkosrendőrség tisztjei letartóztatták őket. Anita körülbelül 18 hónapot töltött börtönben hamisítás, az ellenség segítése és szökési kísérlet vádjával, ahol azonban emlékei szerint legalább biztonságban volt. „A börtön nem kellemes hely, de nem is koncentrációs tábor” – mondta. Olvass még a témában
1943-ban aztán a breslaui börtön túlzsúfoltsága miatt a még ottlévő zsidókat koncentrációs táborokba helyezték át. Anitát feltették egy vonatra, hogy Auschwitzba vigyék, Renatét pedig két héttel később küldték el. Anita éjszaka érkezett a táborba, ahol fel sem fogható borzalmak fogadták: „Emlékszem, nagyon zajos volt és teljesen zavarba ejtő. Fogalmad sem volt, hol vagy. Zajos volt a kutyáktól, a sikoltozó emberek, és szörnyű szag volt… Tényleg a pokolba érkeztél”.
