Olyan leszállni Zebegényben a vonatról, mintha közvetlenül az erdőbe érkezne az ember. Tökéletes a levegő, rengeteg fa van. Egy vasárnap délutáni sétára tökéletes hely, de a környéken van lehetőség arra, hogy egy nagyobb túrát is betervezzünk, a Szent-Mihály hegyre, ahonnan az egész Dunakanyart be lehet látni.
1/7 Zebegény története
Régóta lakott település. A Kálvária-dombon talált rézkor veremlakások, tűzhely és cserépedény-maradványok tanúskodnak erről. A Zebegény név egyesen szerint egy személynévből származik, ám a helyiek úgy tartják, hogy a sváb ,,see begin” – tó kezdődik – kifejezésből, ugyanis Zebegény elhelyezkedése olyan, hogy első látásra a Duna egy tónak tűnik. A települést 1295-ben jegyzik először. Lakóssága jellemzően sváb. A festők paradicsoma ez, meg kell említeni Bernáth Aurélt és Szőnyi Istvánt.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
2/7 Zebegényi országzászló és hősi emlékmű
1930-as években Maróti Géza tervei alapján épült, a Kálváriahegyen. Ebben az időben hagyomány volt az országzászlók állítása.
Zebegényben a Dalkör indított országos gyűjtést ennek érdekében. A háború után az összes ilyen emlékművet felszámolták, ám a falubeliek átnevezték a helyet kilátónak, így maradhatott fenn. Az országzászlóhoz kanyargós lépcsősoron lehet feljutni, mely pihenőkkel van tele, a kilátás gyönyörű. Az emlékművet egy 1853-ban épült kápolnával szembe építették. A kápolnától a falu temetője felé van a Kálvária.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek