Tudtam, hogy nem tesz jót a cukor szervezetemnek, tudtam, hogy narancsbőrt okoz, egészségügyi problémákat, hízást. De amikor elsétáltam a boltban a polcok mellett, nem tudtam megállni, hogy ne dobjak be egy csokit a kosaramba. Arról nem is beszélve, hogy mindig volt egy születésnap, névnap, ünnep, amikor a rokonok süteményekkel pakolták meg az asztalt, és nem lehetett nemet mondani.
Néha próbáltam lassítani a tempón, nem ettem édességet, de mindig eljött az a pont, amikor azt mondtam, „na jó, csak egyet”. Aztán kettőt. És így tovább.
Fél éve viszont erőt vettem magamon, és megálljt parancsoltam a sok édességnek.
Elég drasztikusan kezdtem neki a dolognak, hiszen míg hétfőn két cukorral ittam a kávét, és mindig ettem valamilyen édességet, addig kedden már semmit. És szerdán sem. És csütörtökön sem. Az eredmény? Iszonyatos fejfájásom volt, rosszul voltam, és olyan szintű fáradtság és kedvetlenség jött rám, mint még sosem. Olvass még a témában
Ebből jöttem rá, hogy ha valamit minden nap fogyasztasz, azt nem zárhatod ki hirtelen az életedből. Szóval az első lépés számomra az adagok csökkentése volt. Korábban napi két kávét ittam, két cukorral; most már az elsőt csak eggyel ittam, a másodikat pedig vagy egyáltalán nem ittam meg, vagy cukor nélkül (utóbbi számomra szörnyű ízű volt, úgyhogy többnyire inkább a teát választottam helyette, persze cukor nélkül).
Amikor ebéd után nagyon megkívántam a somlói galuskát, úgy döntöttem, keresek egy egészségesebb alternatívát: az étcsokit.
Biztosan te is olvastad már, hogy ez mennyivel jobb a testünknek, mint a cukros tejcsokik, ráadásul kevesebbet akarsz belőle enni kesernyés íz miatt. Ezért egy időben a 90%-os kakaótartalmú csokikat vettem meg, mert tudtam, hogy egy kocka után nem is akarok többet belőle.
A reggeliről nagyon sokszor hallottam már, hogy a nap legfontosabb étkezése, de amikor 20 perced van összekészülni, ez az utolsó dolog a fejedben. Sokszor a buszmegállóban dobtam be egy müzliszeletet, és már 11-kor azt vártam, hogy lemehessek végre ebédelni, olyan éhes voltam. Mivel az még messze volt, többnyire egy kis nasival húztam ki az időt, mert a csoki legalább elvette az étvágyam addig. Persze ez sem mehetett így tovább, ezért elsők között a reggeli szokásaimon is változtattam.
Az ébresztőórámat 15 perccel előrébb állítottam, hogy legyen időm reggelizni, és ebből nem engedtem egyik nap sem. Csak egy hét kellett, hogy hozzászokjak, és innentől kezdve a délelőtti nasit is magam mögött tudtam hagyni.
