Na és miért?
Az ok mindenkinél más, de valami mindig egyezik. Ez pedig a hibás önértékelés. Egy érzelmileg egészséges felnőtt teljesen másképp éli meg az elutasítást, mint az az ember, akinek nem megfelelő az önértékelése, nincs kellő önbizalma. Márpedig egy viszonzatlan szerelem egyet jelent az elutasítással. Ezt is gyerekkorba vezetném vissza. A gyermeknek a szülői szeretet a legfontosabb dolog a világon. Ők az elsődleges refenciaszemélyek, akiknek a szeretetéért bármit megtenne egy gyerek. Egyszerűen így működünk és kész.
Abban az esetben, ha a szülők nem tudták jól szeretni gyermeküket, kielégítve szükségleteit, esetleg megvonták tőle a szeretetet, vagy bizonyos feltételekhez kötötték, a gyermekben könnyen kialakulhat egy erős sóvárgás a szülő szeretetére és elfogadására.
Megszületik a „nem vagyok elég jó” érzés, melyet önismereti munka hiányában felnőttként is tovább hordoz magában. Később pedig ezek a helyzetek benyomhatnak egy olyan gombot az illetőben, mely hatására újra átélhetik az elutasítás, „nem vagyok elég jó” érzését. Gyakorlatilag újra teremtik gyerekkori traumájukat, csak ezúttal a szülői szerepet más tölti be. Olvass még a témában
