A bika
Nagymamámat látogattuk és buta tiniként átmásztunk a szomszédhoz, pedig tudtuk, hogy van egy agresszív bikája. Mire felocsúdtam, csak a trappolást hallottam: a bika fújtatva vágtatott felém, biztos voltam benne, hogy teljes erejéből felöklel és nekem végem. Nem tudtam mit tenni, megadtam magam a sorsomnak és csak álltam egyhelyben, vártam a becsapódást. Aztán az állat meggondolta magát és inkább elfutott mellettem, szinte súrolt. Akkor úgy éreztem, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok.
