A világ legszebb farsangi ünnepsége – A velencei karnevál

A velencei karnevál méltán híres az egész világon. A lagúnák megtelnek gondolákkal, hajókkal, látványos felvonulásokat tartanak a vízen és jellegzetes maszkokat, jelmezeket hordanak az emberek, ráadásul mindehhez a város különleges varázsa nyújt felejthetetlen hátteret. A velencei karnevál egy igazán emlékezetes és páratlan program februárban!

A velencei karnevál minden évben hamvazószerda előtt két héttel kezdődik, és egy nappal hamvazószerda előtt ér véget. Így ez is mozgóünnepnek számít, időpontja a jellegzetes báli, farsangi szezonra esik, és a böjt kezdetével ér véget.
A karnevál igazi jellegzetessége nem csak a velencei életnek, de a mediterrán életvitelnek, a latin temperamentumnak is.

A karnevál jellegzetes eleme a Colombina, ami általában egy fehér galambnak beöltöztetett kötéltáncos, vagy egy gipszgalamb.
A Szent Márk téren álló Campanile toronyból kifeszítenek egy kötelet, aminek a másik végét a Dózse palota egyik oszlopához erősítik, és ezen ereszkedik le Colombina, ereszkedés közben pedig színes konfettikkel, szalagokkal szórja tele a teret.

Velencében a karnevál első napján szokás megválasztani a karnevál hercegét, aki a fontosabb események mindegyikén jelen van, és látványosan mulat, eszik-iszik, szórakozik. Az emberek mindent megadnak neki, amit csak szeretne.
A karnevál utolsó napján azonban mindent visszavesznek tőle, sőt bíróság elé állítják, ahol felelnie kell minden olyan bűnért és kihágásért, amit sok esetben nem is ő, hanem más mulatozók követtek el.

Karnevál hercegét a bíróság halálra ítéli, és hatalmas menet kíséri a máglyához, ahol természetesen már egy felöltöztetett bábut égetnek el hercegként.
A közönség látványosan megsiratja, hiszen ezzel nem csak a hercegtől vesznek búcsút, de egyben eddigi saját bűneiktől, hibáiktól is. Mindezzel természetesen a télnek, a hidegnek is búcsút mondanak, hogy kezdődhessen a tavasz.

Velencében a karneválok alatt rendszeresen tartottak utcai előadásokat is. A város gyönyörű díszlettel szolgált mindehhez, és igazán nem mondhatjuk, hogy szigorú szabályok szerint folyt volna az előadás.
A darab szereplői és nézői között nem volt egyértelmű átmenet, így bárki bekapcsolódhatott az előadásba. Az erkélyekről nézelődők pedig tetszésüket tapssal és kiabálással, nemtetszésüket pedig tojásdobálással fejezték ki.

A farsangolás, karneválozás már az ókorban is előszeretettel művet szórakozás volt, általában a január-februári időszakban.
Az ókori görögök például ekkor tartották Dionüszosz ünnepüket, ami névadójához méltóan a féktelen evés-ivásról, felvonulásokról és a maszkok viseléséről szólt. A maszkok természetesen már akkor is azt acélt szolgálták, hogy felelősség nélkül lehessen szórakozni.

Rómában a mai farsang megfelelői a Szaturnáliák voltak, amikor is megemlékeztek az úgynevezett Aranykorról, amikor Szaturnusz uralkodott. Több napos ünnep volt ez, amikor a gazdagok megvendégelték a szegényeket, levették a rabszolgák láncait és a saját asztalukhoz ültették őket.
Természetesen a cirkuszi bemutatók, gladiátorküzdelmek is elmaradhatatlan elemei voltak a látványos és fékevesztett ünneplésnek.

Az első írásos emlékek a XI. századból maradtak ránk, amelyekben már említik a velencei karnevált. Az ókori ünnepeket az egyház nem nézte jó szemmel, de mivel annyira hozzátartozott a városok életéhez és a temperamentumos szórakozási igényekhez, hogy ezért inkább elfogadta azt.
Nem utolsó sorban Velencében a hódításokat is így ünnepelték meg, hiszen ezek mindegyike a város további gazdagodását jelentette.

A maszkok már az ókortól kezdve azt a célt szolgálták, hogy még féktelenebbül, arc és személyiség nélkül lehessen szórakozni. Ezek viselésével az emberek úgy érezték, hogy nem kell tetteikét felelősséget vállalni, és olyan oldalukat is megmutathatják, amelyeket egyébként elrejtenének.
A középkortól a maszkok egyre díszesebbekké váltak, mára pedig már a karnevál legismertebb szimbólumának számít.

A maszk viselése annyi kérdést vetett fel, hogy Velence város tanácsa törvényeket hozott a viselésére. Karnevál alatt például gyakran kötelező volt a viselése, de tiltották azt, hogy fegyverrel együtt viseljék, mivel a maszk korlátlan inkognitót biztosított viselőjének.
Ugyanebből az okból a szerencsejátékot sem lehetett maszkban játszani, és törvénybe foglalták azt is, hogy tilos férfiaknak nőnek öltözve apácazárdába bemenni.

Velence tengeri hatalmának elveszítésével a karnevál szokása is feledésbe merült több száz évre. Közel 35 éve, 1979-ben élesztették újjá a hagyományt, és azóta újra korabeli jelmezbe öltözött és maszkot viselő alakok lepik el Velence utcáit.
A lagúnák pedig megtelnek a feldíszített hajók, gondolák százaival, emléket állítva mindezzel a város egykori nagyságának, szokásainak, nem utolsó sorban pedig azért, hogy az idelátogató turistákat szórakoztassák.