A tegnapi események után olyan érzések kavarognak bennem, mint eddig még soha. Történt ugyanis, hogy a kórházi beteglátogatásunk alkalmával szemtanúi lehettünk miként elevenedik meg a tévésorozatok bugyuta, agyonplasztikázott szőkéje, aki semmivel sincs jobban elfoglalva, mint saját magával. Nem. Nem szépészeti műtéten esett át – vakbélműtétje volt.
– Édesem! Ha látnád milyen lett a pocakom… Mint egy domborzati térkép. De a doki azt ígérte semmi sem fog meglátszani… Édesem, ha láttad volna, hogy elkerekedett a szeme, amikor levettem a felsőmet, ez a kosárméret még őt is meglepte – búgta a telefonba, majd leste, hogy a kórteremben tartózkodó férfiak miképp reagálnak rá.
– Ez az egy hét nagyon megviselt. Úgy nézek ki, mint akit kihipóztak. Ha holnap kiengednek, az első utam a fodrászhoz vezet – foglalnál nekem időpontot drágám? A kozmetikushoz, és a műkörmöshöz is be kell ugranom, de a szoláriumozást most még kihagyom, a doki szerint 2 hétig nem ajánlott… Cukipofa! Behoznád nekem azt a rózsaszín testhez simulós mini ruhámat? Igen, azt… a zárójelentés átvételekor villantani akarok… Majd csak úgy csurog a prof nyála – duruzsolta nevetve, miközben rakoncátlan szőke tincseit kacéran hátravetette. Olvass még a témában
– Figyu! A körömcipőmet is tedd oda, jó? Macikám, ne legyél féltékeny! Tudod, hogy kizárólag a Te Nyuszifülecskéd vagyok –évődött tovább egyre hangosabb gurgulázó nevetéssel, és az sem zavarta, hogy sarokban lévő ágyon a frissen műtött beteg hánykolódott a láztól és a fájdalomtól.
