– Rám bármit mondhatsz. Sértegethetsz, kritizálhatsz, szekírozhatsz. De egyet jegyezz meg jól: anyámékat ne vedd a szádra, mert ez, amit most érzel, lágy simogatás ahhoz képest, amit ez a két ganézásban edzett kéz adni képes. Megértetted, te városi elkényeztetett majom? – úgy lökte a reszkető testet a földre, mint egy könnyű rongydarabot.
Ivett szégyellte magát a történtekért. Tudta, az erőszak nem vezet sehová, de két év megaláztatás után helyre kellett tennie a szőkét. Kettesével vette a lépcsőfokokat: fel sem nézett – csak ment, ment az osztályterme felé, és tudta, hogy szerencsére nem mindenki nézi le majd azért, mert vidéki, és szegény.
