A néni
Többször mesélték kuncogva a szüleim, hogy kiskoromban olykor a szekrényben aludtam, mert féltem egy „nénitől, aki az ágyamnál állt és engem nézett.” Felnőttként nem emlékeztem erre, egyszer azonban anyáméknál aludt bátyám két gyereke és reggelinél mesélték, hogy arra keltek éjjel, hogy egy néni áll az ágy mellett és őket nézi. Innentől anyám és apám már nem találták viccesnek a sztorit.
Dalocska
12 éves voltam, amikor hallottam, hogy az akkor négyéves unokatestvérem – tündéri szőke kislány – a következő dalt énekli, miközben a babáját fésüli: „először megölöm apát, aztán anyát, aztán a bátyust és veled fogok élni az erdőben.” Halálra ijesztett, elmondtam anyámnak és nagybátyámék el is vitték pszichológushoz, de nem diagnosztizáltak nála semmit. Ma már felnőtt nő, teljesen normális, de sosem fogom elfelejteni, ahogy a cuki hangocskáján énekli a dalt.
Olvass még a témában
Halkan
A fiamhoz beszéltem, amikor a kezébe fogta az arcom és azt suttogta: „Anya, halkabban beszélj, mert elvisznek.” Kérdeztem, hogy kicsoda, de csak annyit mondott, hogy „akik elviszi a hangos gyerekeket.”
A cikk folytatódik, lapozz!
