A személyiségtesztek a mérni kívánt személy erősségeire és gyengeségeire irányulnak. Persze itt sem elhanyagolható a „hazugság faktor”. Természetes emberi tulajdonság, hogy a legtöbb szituációban igyekszünk okosabbnak, vonzóbbnak, egészségesebbnek, sőt talán még boldogabbnak is tűnni, mint ami a valóság. Így van ez akkor is, ha csak saját magunk számára töltögetjük az ilyen teszteket, de fokozottan igaz, ha egy megpályázott állás a tét.
Mire figyeljünk, ha állásinterjú közben elénk tesznek egy tesztet?
Az állásinterjúk alkalmával a személyes beszélgetésen kívül egyre több helyen kéri a potenciális munkaadó, hogy a jelöltek töltsenek ki egy személyiség tesztet. Ilyenkor három lehetőség adódik. Az egyik, hogy a teszt eredménye és a beszélgetés összhangban van egymással. Ez lehet előnyös az álláskereső szempontjából, de ugyanúgy hátrányos is. A másik, hogy a beszélgetés közben szakmailag kifogásolhatatlannak és szimpatikusnak tűnő pályázóról a teszt alapján kiderül, hogy mégsem olyan tökéletes. A harmadik lehetőség, hogy a beszélgetés során kevésbé ideálisnak megismert jelentkezőről a teszt kitöltése után megállapítható, hogy ő a cég álma. Melyik eshetőség a legszerencsésebb, melyik esetben kapja meg az illető az állást?
Tapasztalt HR-esek szerint a személyes beszélgetések során könnyű becsapni az interjúztatót, akkor is, ha már előtte több száz emberrel találkozott, tehát van tapasztalata a szándékos megtévesztésben. Ilyenkor a teszt lehet a döntő vagy egy újabb beszélgetésre hívja be a cég az illetőt és a kérdéses témakörre fókuszálnak. Máskor azonban hiába imponáló a teszt alapján alkotott személyiségrajz. Ha a beszélgetés során nem alakul ki a kölcsönös szimpátia, más lesz a befutó az adott munkára. Olvass még a témában
Ebben az életkorban kell nagyon odafigyelned, ha nem akarsz elhízni
Ezeket a kifogásokat felejtsd el, ha idén télen nem szeretnél elhízni
4 elem horoszkópja ennyire vagytok kompatibilisek a szerelemben, ha a föld jegyűek közé tartozol
Nem csak a járókelőket bosszantja, ha ott hagyod: ennyire veszélyes a kutyapiszok az utcákon
Személyiségteszt párkeresőknek
A legnépszerűbb párkereső oldalakon történő regisztráció során minden felhasználónak ki kell töltenie egy személyiségtesztet. Itt azonban nem az a cél, hogy a végén egy valós (vagy kevésbé valós) jellemrajzot tudjunk felmutatni. Ezek lényege, hogy a többi felhasználó részletes információt kapjon rólunk. Áll vagy bukik minden, ha nem szeretünk utazni, vagy pont hogy egész évben utazgatunk, ha utáljuk/imádjuk a kínai kaját vagy esetleg kutya helyett macska pártinak írjuk le magunkat. Szomorú tény, de tényleg így van. Sokszor apró, másoknak semmitmondó tulajdonságok miatt képes az ember ignorálni bárkit. Ettől függetlenül érdemes őszintének lenni, minden helyzetben.
Tudj meg többet önmagadról
Általános személyiségtesztből olyan sok van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni. Szerencsére izgalmas, változatos és sokszor megdöbbentő tesztek is léteznek, melyek közül összegyűjtöttünk néhányat.
1. Séta a képzeleted erdejében
Ez valójában egy vizualizációs gyakorlat, amely során egy erdei sétára kell fókuszálni a figyelmet. Nincs szükség hozzá semmire, csak és kizárólag a képzelőerőre. A kérdésre adott válaszok a fontosak, de nincsenek jó és rossz válaszok. Lehetőség szerint ne gondolkozz sokat, ami elsőként eszedbe jut, azzal haladj tovább. Ha készen állsz, máris elindulhatsz a fantáziád és a személyiséged erdejébe.
- Kivel sétálsz az erdőben?
- Ahogy mész tovább az erdőben, egy állatot látsz meg a fák között. Milyen állat az?
- Közelítesz az állat felé. Mit csinál az állat?
- Tovább haladsz az erdőben, míg nem egy tisztásra érsz, melyen egy ház áll. Mekkora a ház? Van kerítése vagy nincs?
- Közelebb mész a házhoz. Látod, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Bekukucskálsz a résen, majd belépsz, és egy asztalt látsz magad előtt. Mit látsz pontosan az asztalon?
- Befejezed a nézelődést, majd a hátsó ajtón át kilépsz a házból. A ház mögött hatalmas kert, gyönyörű pázsittal. A kertben sétálva egy ivóeszközt találsz. Milyen anyagból készült? És mit teszel vele?
- A kert végéhez érve vízpartra érsz. Minek a partján állsz? Patak, folyó, tó, vagy talán tenger, esetleg óceán?
- Hogy hazajuss, át kell kelned a vízen. Mennyire leszel vizes eközben?
Ha minden válaszodra emlékszel, akkor lássuk az értékelést a következő oldalon:
- A személy, akivel sétálsz az erdőben, a legfontosabb személy az életedben.
- Az állat mérete a problémáid nagyságát testesíti meg, illetve megmutatja, hogy ezek a problémák mennyire nyomasztanak téged.
- Az állat reakciója a te személyiségedről ad képet: mennyire vagy békés, passzív vagy agresszív, erőteljesebb.
- A ház mérete az ambícióid nagyságát mutatja. Minél nagyobb a ház, annál ambiciózusabb, törtetőbb vagy.
- Ha nincs kerítése a háznak, akkor inkább nyitott személyiség vagy, ha van kerítés, akkor zártabb.
- Ha az asztalon látott dolgok valamelyike nem étel, ember vagy virág, az boldogtalanságot, elégedetlenséget jelez.
- A csésze anyaga minél ellenállóbb, annál erősebb a kapcsolatod azzal a személlyel, akivel az erdőben sétálsz.
- Amit teszel a csészével, az megmutatja, hogyan viszonyulsz az adott személyhez, hogyan állsz hozzá az adott személyhez.
- A víz fajtája illetve nagysága azt mutatja meg, hogy mekkora a szexuális étvágyad, illetve mennyire vágysz az intimitásra.
- Minél vizesebb lettél átkelés közben, a szex és az intimitás annál fontosabb számodra, tehát, ha csak kicsit lettél nedves, akkor annyira nem fontosak.






