Álmunkban gyakran szerepelnek állatok, amelyekhez különböző jelentéseket tulajdoníthatunk. Lássuk mindezt részletesebben!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/8 Róka
Ha rókával álmodunk, annak több jelentést is tulajdoníthatunk. Egymással acsarkodó, esetleg nekünk támadó rókák esetén az álom gyűlölködésre és heves viszályra utal, ami talán nem is egy másik személlyel zajlik, inkább csak a lelkünkben.
A sétáló róka azonban vicces eseményekre, jó hangulatra utal.
2/8 Medve
A támadó, félelmetes medve rágalmazást jelezhet, amely ellen nem tudunk védekezni. A kisbocsokkal játszó, azoknak élelmet adó mackó azonban a szüleinket is szimbolizálhatja.
Ha játszani látjuk a medvét, az könnyen értelmezhető úgy, mint a szülők elvesztése miatt érzett fájdalom megmutatkozása.
A magasan szálló sas egyértelműen a szabadság iránti vágyunk megnyilvánulása. Jelképezi egyben a dolgok globális szemlélését is, vagyis hogy szeretnénk kívül helyezkedni egyes szituációkon, hogy kívülről nézve jobban megértsük az összefüggéseket.
Ha a sas a fejünk felett száll el, azt pedig az álmoskönyvek alapján a tisztesség jeleként értelmezhetjük.