Nincs dicső halál, csak halál van – ezért kellene elengednünk a háborús narratívát

Nincs dicső halál, csak halál van – ezért kellene elengednünk a háborús narratívát

Címlap / Életmód / Lélek / Nincs dicső halál, csak halál van – ezért kellene elengednünk a háborús narratívát

Amikor olyan dolgok történnek a közvetlen szomszédunkban, amelyeket a mi generációnk elképzelni sem tudott, amikor sorra érkeznek a hírek a legelképesztőbb, legsötétebb félelmeinket valósággá váltó borzalmakról, az ember ösztönösen keres valami pozitív kapaszkodót. Csakhogy a háborúban nincs semmi, ami pozitív.

Tekintsünk most el attól, hogy a történelmet a győztesek írják, és hogy az emberek a legkülönfélébb véleménnyel vannak arról, hogy melyik konfliktust ki kezdte, és hogy kik állnak a „jó” oldalon. Egy háborút nem lehet igazolni. Egy háborúra nincs elfogadható ok vagy magyarázat.

Egy ép lelkű ember a háború híreitől elborzad, gyomra görcsbe rándul, szájában érzi az undor, az iszony és a rettegés keserű ízét. A legelemibb, legemberibb dolog, hogy amikor valami ilyen felfoghatatlan borzalommal találkozunk, kapaszkodót keresünk. Reményt arra, hogy van még jó a világban. Hogy van, amiért érdemes. Hogy talán nem minden értelmetlenül történik.

És hogy kicsit bátorítsuk magunkat, dicsőítő énekekbe kezdünk. Pátoszos hangon beszélünk fiatal katonákról, akik szemébe néznek a halálnak, de nem adják fel talpalatnyi földjüket. Himnuszt zengünk a fiatalról, aki halálos sebet kap, amikor saját golyóálló mellényét egy gyerekre adja inkább. Magasztaljuk az anyákat, akik légópincékben hozzák világra a gyermekeiket, és az orvosokat, akik akkor is szakadatlanul dolgoznak tovább, amikor már a kórházat lövik.

Nem szeretném, nem is tudnám elvitatni a bátorságukat. Csak azt mondom, jól vigyázzunk, amikor a háború hőseiről beszélünk, mert a háború hősei tragédiát cipelnek a hátukon. Könnyeket és fájdalmat hagynak maguk után.

 Алесь Усцінаў/pexels.com

Mégis miféle vigasz egy anyának, hogy a gyermeke hősi halált halt, ha meg kellett halnia?

Jól vigyázzunk, hogy amikor a történeteiket elmeséljük, ne essünk abba a csapdába, hogy a pátosz és az áhítat elhomályosítja a tényt, hogy mind egy brutális, embertelen tragédia áldozatai lettek. Hogy ami történik, az nem egy megosztásra váró kép, nem egy könnyfakasztó sztori, amit egy emoji szívecske elolvasása után tovább gördíthetünk, hanem a darabjaira hulló életük.

Beszéljünk ezekről az emberekről, de miközben beszélünk róluk, ne tápláljuk a háborús narratívát: ne tegyünk úgy, mintha harcba menni jó mulatság, férfi munka volna.

Mert amikor így teszünk, azzal kicsit mi magunk is igazoljuk a halálukat. Azzal kicsit saját magunknak tesszük könnyebben elviselhetővé azt, ami éppen történik a világban. És tudom, hogy enélkül nagyon nehéz. Hogy szinte feldolgozhatatlan – de annak is kell lennie. Emberek embereket ölnek. Nem baj, ha erre nem találunk magunkban magyarázatot, kapaszkodót vagy bármit, ami értelmessé teszi. Nem is szabad.

Egy háborúban nincs dicső halál. Nincs méltó halál, csak halál van, és pusztítás. Halál van, amit nem lehet elkerülni, helyzetek, amikben fel kell vállalni, hogy akkor én most meghalok, hogy más élhessen. Hősök vannak, és a hősök mögött tragédiák. Értelmetlen, ostoba pusztítás. És ezt soha nem szabad elfelejtenünk.

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!