A transzgenerációs trauma örökölhető
Anélkül, hogy mélyen belemennénk a kérdésbe, a transzgenerációs traumákról annyit tudhatunk, hogy örökölhetőek. Bizonyos szinten még a szkeptikusoknak is magyarázatot adhat a sejtemlékezet. Ha jobban belegondolsz, saját nagymamád méhében (hacsak sejtszinten is félig), de te is benne voltál. Ennek oka az, hogy a lánygyermekek meglévő petesejtkészlettel születnek. Tehát, az a petesejt, amelyből te később megfogantál, anyukád méhében, már az ő magzatkorában is jelen volt – mégpedig a nagymamád pocakjában.
Ennek megfelelően mindaz, amit anyukád magzatként átélt, rád is hatással lehetett – és úgy tűnik, hatással is volt. Hogy ez a hatás pozitív, vagy negatív, az teljesen egyénfüggő, jóformán szerencse kérdése.
Mindenesetre egyre inkább tényként mondhatjuk, hogy a transzgenerációs traumák valósak és örökölhetőek: felmenőink, rokonaink nehéz élethelyzetei, elfojtott, „el nem fájt” lelki, vagy éppen testi sérüléseik hatással vannak ránk. Akkor is, ha ezekről a traumákról nincsenek ismereteink, vagy olyan rokonok élték meg őket, akik adott esetben a „legális” családfánkon nem is szerepelnek, mert pl. kitagadták, elrejtették őket.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
