Vajon miért kiabálok mégis, ha nem akarok, és ha alapvetően egy csendes embernek tartom magam? – kérdezem bágyadtan, midőn vizslatom kívülről üvöltöző magamat, mint valamiféle kiéheztetett Velociraptort, akitől a zsákmányt akarják elráncigálni társai, és legszívesebben hangtompított szájkosarat raknék rikoltozó hárpiamásomra.
Állok kiszáradt torokkal, kókadozó önmagamba vetett hittel. (Ki is ez tulajdonképpen, aki itt hőzöng? Nem lehetek én! Én, aki csendes, békés életre vágyik. Hogy lehetséges ez? Mocorognak bennem a kérdések.) Ezért nekiveselkedtem, hogy válaszokat, de legalább információtöredékeket gyűjtsek, mintegy gyógykenetként, lelki sebtapaszként nyomasztó kérdésemre.
Ha elszakad a cérna, miért áll rögtön készenlétben a belülről kitoluló lármás siserahad?
Vitahelyzetben felerősödő hang, dominanciafitogtatás, hangulatcibálás? Egyáltalán miért emeljük fel a hangunkat? „Kiabálj, ha tombol a jókedved, kiabálj, ha valami fáj… de ha nincs baj, ne kiabálj!” idézhetjük fel (énekelted?) a kilencvenes évek egyik hangulatos dallamát. Fején a szöget… – mondhatnánk, hiszen senki nem veszi zokon tőlünk, ha kótyagos reggeleken belelépünk a hosszú szálú szőnyegen gubbasztó legófigurába, emiatt pedig imádkozni és jajongva sápítozni kezdünk egy különös esőidéző tánccal elegyítve produkciónkat. Akkor sem szórnak villámló tekintetek ránk, ha ijedtünkben kezdünk el magunkat is meglepve hujjogatni. Más a helyzet, ha feszültség és stressz is főszerephez jut egy vitává fajult beszélgetés során. Olvass még a témában
Ez az egy dolog különösen fontos neked a szerelemben a csillagjegyed szerint
Ezt hozza 2026. október 6. a numerológia szerint: erő és beteljesülés
„Azt hittem, ő a legjobb barátnőm” – barátságok, amikről kiderült, hogy egyoldalúak voltak
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






