Rájöttem, hogy évekig nem a húgommal versenyeztem, hanem egy kislánnyal, akit csak én láttam a tükörben.
Felhívtam pár héttel később, csak úgy, minden apropó nélkül. Nem terveztem nagy beszélgetést, csak annyit akartam mondani neki, hogy szeretem. Ehelyett kicsúszott belőlem a gyűrű is. Vártam, hogy megsértődik, vagy hogy győzedelmesen felnevet, ehelyett elhallgatott, majd halkan azt mondta, ő évekig azt hitte, engem szeretnek jobban, mert én voltam az, akit sosem kellett félteni. Azt hitte, az én egészségem, az én nyugalmam a bizonyíték arra, hogy velem minden rendben van, tehát rám nem kell annyi energiát fordítani, mert nem vagyok „probléma”. Ő ezt a nyugalmamat irigyelte úgy, ahogy én az ő betegágyát.
Ott ültem a konyhában a telefonnal a fülemhez szorítva, és nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Két nő, egy anya, két teljesen ellentétes filmet nézett ugyanarról a gyerekkorról, és mindketten azt hitték, a másiknak jutott a főszerep.
Nem lett ebből happy end abban az értelemben, hogy azóta minden simán megy közöttünk. Van, hogy még mindig megjelenik bennem az a nyolcéves lány, aki számol. Legutóbb karácsonykor, amikor anyám a húgom gyerekének adott több ajándékot, mint az enyémnek, egy pillanatra megint ott égett a torkomban a régi érzés. Olvass még a témában
Festői szépségű borsodi falu, Mályinka rejti a Málna Majort, a mesés vendégházat, ahol mennyei lekvárok és kencék is készülnek
Vigyázz: ez az 5 élelmiszer rákkeltő hatású lehet
Modam: egyedi specialty kávézó és bruncholó, ahová mindig jó érzés betérni
„A bébi kicsusszant, mint egy torpedó” – Sebészek mesélnek ijesztő pillanatokról
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
