Akinek az ásítozás volt a heppje…
Mindent az adott helyzetben, kontextusban kell szemlélni. Egy példa: gimis koromban a számomra leghitelesebb, ugyanakkor sokak számára ellenszenves tanárom egyik legdominánsabb heppje a diákok ásítozása volt. Talán Pease mindezt az unalom jeleként értelmezné, ám esetünkben az órai ásítozások még csak köszönőviszonyban sem voltak az unalommal. Egyrészt azért, mert szóban forgó tanárunk tett róla, hogy fergetegesek, és feszültséget sem hanyagolóan izgalmasak legyenek. Másrészt, mert valóban nem unatkoztunk, hiszen szünetekben is az órán hallottakról beszéltünk egymás között.
Az ásítozásnak más volt az oka: a koránkelés. A legtöbben ugyanis hosszas utakat tettünk meg, és hajnali 4-5 órakor keltünk, hogy időben beérjünk az iskolába. A tanár ennek ellenére zokon vette az időközönkénti ásítozásainkat. Idővel sikerült mindezt tisztáznunk vele, minekután szelídült a heppje, ám teljesen nem szűnt meg.