Emlékszel még a XXI. század hajnalának nagy ígéretére? Arra a jövőképre, amiben azt mondták nekünk, hogy az okostelefonok és az alkalmazások világában minden simábban, gyorsabban és szinte magától működik majd?
Elvileg a hatékonyság abszolút csúcsán kellene léteznünk, hiszen a zsebünkben hordjuk a bankunkat, a naptárunkat, a bevásárlólistánkat és a teljes kapcsolati hálónkat. A valóság ezzel szemben sokszor az, hogy a nap végén nem a fizikai munka vagy a szakmai kihívások miatt roskadunk le a kanapéra teljesen kimerülten, hanem a saját, elvileg végletekig egyszerűsített hétköznapi rutinunk folyamatos mikromenedzselésétől.
Neked is a csendes iroda jelenti a menedéket?
Furcsa paradoxon ez, de sokszor kapom magam azon, hogy a munkahelyi feladataim elvégzése szinte megnyugtatóbb, mint az életem többi részének koordinálása. A munkánk során – ideális esetben – képesek vagyunk egy-egy nagyobb feladatra, projektre fókuszálni, elmélyülni benne, majd elégedetten lezárni. Olvass még a témában
Ezzel szemben a magánéleti logisztikában egyszerre kell helytállnunk beszerzőként, logisztikusként, gondoskodó szülőként, pénzügyi menedzserként és persze programszervezőként, bébiszitterként, barátnőként, feleségként.
Ez a folyamatos szerepváltás és a végtelen döntési kényszer az, ami valójában kiszívja az energiánkat, nem pedig a nyolcórás munkaidő.
Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát a közelmúltból. A lányom éppen táborban volt, ami szülőként az az időszak, amikor elvileg a legnagyobb fókusszal, zavaró tényezők nélkül kellett volna haladnom a feladataimmal, hiszen ilyenkor van lehetőségem igazán utolérni magam a munkában. Ültem a gép előtt, próbáltam elmélyülni, amikor pittyent a Messenger. Megérkezett a várva várt értesítés és a fotó, hogy a gyerekek épségben ott vannak a helyszínen.
Ez egy fantasztikus és megnyugtató hír, anyaként végtelenül hálás vagyok érte, de a fókuszomnak abban a pillanatban lőttek, hiszen máris kiestem a munkafolyamatból.
De ha már úgyis mindegy, akkor nyilván megnézem a képeket, jól érzi-e magát, a barátnőivel lóg-e vagy már megint összevesztek valamin? Mire nagy nehezen visszatalálnék a gondolatmenetemhez, bevillan egy újabb értesítés a Facebook-csoportból, miszerint az SZMK-s tagok nyári összejövetelt szerveznek, és sürgősen szavazni kellene a dátumról. Alig zárom be az ablakot, már üzen is a könyvelőm a pontos adóösszeggel és az utalási tudnivalókkal, amit szintén jó lenne mielőbb elintézni.
Ekkor ugrik fel egy push-üzenet a kedvenc boltomtól, amely arról tájékoztat, milyen kuponokat kaptam a következő bevásárláshoz. És a feketeleves még sehol sincs, hiszen az e-mailjeimet egyelőre meg sem nyitottam, és telefonon sem beszéltem senkivel a nap folyamán.
A figyelemért folytatott láthatatlan harc
Ha racionálisan végiggondoljuk ezeket az ingereket, mindegyik hasznos, mindegyik értünk van, és mindegyik karnyújtásnyira, egyetlen ujjmozdulattal elérhető. Mégis, ez a folyamatos, apró döntésekre és azonnali reakciókra kényszerítő mikromenedzsment teljesen túlpörgeti az agyunkat.
Az alkalmazások nem spórolnak nekünk valódi időt, ha cserébe apró darabokra törik a figyelmünket. A modern fáradtság nem a fizikai túlterheltségből fakad, hanem ebből az elképesztően tömény információs túltelítettségből. Mire eljutunk oda, hogy ténylegesen leüljünk alkotni vagy dolgozni, a mentális energiánk felét már régen felemésztette a mindennapi élet technológiai zaja.
Úton a tudatos digitális egyensúly felé
Bár bizonyos szempontból a világunk valóban egyszerűbbé vált a digitalizációval, a figyelemért folytatott harcban jelenleg mi, felhasználók vagyunk azok, akik a nap végére teljesen elfáradunk. Ennek a felismerésnek ugyanakkor nem kell arra sarkallnia minket, hogy kényszeresen hátat fordítsunk a modern kor vívmányainak, hiszen az applikációk és az online megoldások valóban rengeteg terhet levesznek a vállunkról.
A kulcs sokkal inkább a saját határaink kijelölésében rejlik – még akkor is, ha ezt elméletben sokkal könnyebb kimondani, mint a gyakorlatban megvalósítani.
Mert lássuk be: én is pontosan tudom, hogy le kellene némítanom a telefonomat, de ugyan ki meri ezt jó szívvel megtenni, mikor táborban van a gyereke?
Nyilván dönthetnék úgy is, hogy órákra kizárom a külvilágot, és csak a munkámra fókuszálok, de mindig ott motoszkál a fejemben, hogy mi van, ha épp most jön egy sürgős e-mail – talán pont azzal kapcsolatosan, amin éppen dolgozom. A közösségi médiát sem kötelező percenként ellenőrizni (és nem is szoktam), de a tapasztalat azt mutatja, hogy ha a felbukkanó feladatokat nem intézem el ott és akkor, a nap végére menthetetlenül elfelejtem őket.
Nincs tehát a zsebemben a tuti recept, de szerintem nincsenek is mindenkire érvényes, tökéletes szabályok sem. Vannak napok, amik egészen jól sikerülnek és sikerül elkapnom a fonalat, megtalálnom az arany középutat – és vannak napok, amikor egyértelműen a technológia győz felettem.
A világ már nem lesz lassabb, és a káosz velünk marad – de talán már az is győzelem, ha ma este egy órával korábban fordítjuk lefelé azt a bizonyos kijelzőt.
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
