Egy film számomra két szempontból lehet igazán érdekes: a történet, mondanivaló vagy a filmes eszközök, megvalósítás aspektusából. Itt tulajdonképpen mindkettő érvényesül. A történet Teheránban játszódik, az országában legendás rendezőnek számító Panahi álcázta magát egy napig taxisnak. A műszerfalába kamerát rejtve veszi fel egy nap történéseit, amit tulajdonképpen az utasokkal való interakciók, beszélgetések tesznek ki, ezáltal pedig kirajzolódik egy szuggesztív erejű kép Irán kulturális szférájáról, közegéről.
Forgalmas napja során a taxizó Panahi számos különös emberrel találkozik. Utasai többek között egy ellentétes véleményen lévő páros, akik a halálbüntetésen vitatkoznak. Szükség van-e rá vagy sem? Jogos-e az emberélet árán példát statuálni? Egy különös figuráról pedig kiderül, hogy ő igazából a helyi dvd díler, tőle lehet megszerezni a híres nyugati filmeket, ha az ember szeretne kicsit elmélyedni más országok filmkultúrájában, melyre másként nem nagyon volna lehetősége. Ez a rövid lábú, ravasz mosollyal rendelkező díler egyből fel is ismeri a taxizó rendezőt, később pedig közös vállalkozásra próbálja rávenni. Tanúi lehetünk annak is, hogy egy balesetben megsérült férfi miként küzd a fájdalmaival, miközben felesége gondolatai már az örökség körül forognak.
A két legfontosabb szereplőt azonban, akik által a legegzaktabb kritikát kapjuk Iránról, a rendező már korábbról ismeri. Az egyik egy ügyvéd barát, akiről kiderül, hogy nemrégiben függesztette fel az ügyvédi kamara. Ő fogalmazza meg a legdirektebb módon az országgal kapcsolatban érzett nyomasztó felismerést: hiába szabad fizikailag az ember, ha a gondolatait börtönben tartják. Ő az egyedüli, aki felfedezi a rejtett kamerát, és ennek tudatában teszi kompromittáló kijelentéseit. Olvass még a témában
Forrás: toldimozi.hu; Jafar Panahi Film Productions