Mi történt ezután?
Hat hónappal megismerkedésük után találta ki Arnold, hogy szeretne készíteni egy minden igényt kielégítő kriptobotot. Ez borzasztóan nagy kihívás lenne egy hétköznapi ember számára, hősünknek azonban az egyik cége kiváló informatikusoknak adott munkát. Segítségükkel el is kezdődhetett a munka.
A cél az volt, hogy egy világszínvonalat képviselő, minden igénynek eleget tevő kereskedő robotot alkossanak. Először csak saját használatra tervezte létrehozni ezt az eszközt. Az első demo változatot hamarosan már használatba is vehette. Mivel ez a verzió jó benyomást keltett, hamarosan az éles tesztelés is kezdetét vehette. A program megfelelően működött és hamarosan el is kezdett profitot termelni tulajdonosának.
Az ígéretes kezdeti lépések után el is kezdődhetett a termék szélesebb körben való tesztelése. Majd azt követően piacra vitték a kész botot, és kezdetét is vette a Tradensea sikertörténete. Remélhetőleg sok felhasználónak tengernyi profitot jelent majd ez a világszínvonalú fejlesztés. Olvass még a témában
Ez lett a világ egyik legjobb helye óceáni úszáshoz – szinte egész évben meleg, türkiz vízzel
A mini utazás, ami újra megtanított lassítani és élvezni a pillanatot – ezért ajánlom neked is
Teszt: Állíts össze egy fagyit, és megmondjuk melyik Disney hercegnő vagy
3 dolog, amit idén nyáron nem csinálok – és ettől már most sokkal jobban érzem magam
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkMit jelent az, hogy invesztitúra, és hogyan befolyásolta az emberi történelmet?A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






