A szó jelentése az angol szlengben: élénk, nyitott szexuális gondolkodású ember. Eredetét tekintve azonban egyáltalán nincs szó XX. századi újdonságról: már több ezer évvel ezelőtt, mikor a görögök vagy rómaiak ünnepeltek valamit, gyakori volt, hogy a szórakozás hasonló, több szereplős orgiává alakult. A klubok alapvetően partnercseréről és új dolgok felfedezéséről szólnak.
A szvinger klubokban a résztvevők általában több típusból tevődnek össze: vannak, akik hosszú és őszinte párkapcsolatban élnek, de felvetődött közöttük, hogy vagy azt szeretnék, ha mások néznék őket szex közben, vagy azt, hogy másokkal is létesíthessenek szexuális viszonyt, amit partnerük szívesen végignéz. Vannak, akik szeretnék kipróbálni az orgiákat, vagyis a több szereplős szexuális együttlétet, illetve vannak az éppen egyedül élők, akik a szingliség miatt nem szeretnének lemaradni a szex nyújtotta örömökről.
Olyan emberek tehát a látogatók, akik nyitottan gondolkoznak a szexről és most szeretnének kipróbálni valami újat. Vagy egy másik embert vagy embereket, vagy azt, hogy látják őket szex közben, vagy azt, ha egy domina utasítja őket mindenre. Olvass még a témában
„Már az sem elég neki, ha…” – Így tolja ki a pornó az ingerküszöböt
Nem terveztem, hogy az exemmel ilyen közel kerülünk újra, de a gyerekeink eldöntötték helyettünk
Ezért ne teregesd ki az otthoni szennyest másoknak
„A kolléganőm kedves volt és rájöttem, hogy a csajom toxikus” – Férfiak, mikor jöttetek rá, hogy nem boldog kapcsolatban éltek?
Szabályok
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






