Köztünk is élnek igazi példaképek
Gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy napjainkban is bőven élnek olyan magyarok, akik csendben, figyelem nélkül érnek el világraszóló eredményeket. Nem a reflektorfényben keresik a dicsőséget, hanem belülről hajtja őket valami – a szenvedély, a kíváncsiság, vagy az a belső hang, ami újra meg újra emlékezteti őket arra, mire képesek.
Számomra Szőnyi Ferenc is ilyen ember. Nemcsak rekordot döntött, hanem példát mutatott – nekünk is, itthon, a saját utunkon.
Legyen szó egy világrekordról vagy egy apáról, aki közel 60 évesen kezdett több száz kilométereket tekerni: ezek a történetek valójában ugyanarról szólnak. Arról, hogy a lehetőségeink nem az éveink számán múlnak. És hogy a legnagyobb utazás sokszor nem más, mint saját magunk legyőzése. Olvass még a témában
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
A harmincas éveim a legjobb és legmagányosabb éveim egyszerre
„A strandon üvöltött a kislányával” – Valóban semmi közünk hozzá, ha egy szülő nyilvánosan töri össze a gyereke lelkét?
Rákényszerítettem magam, hogy unatkozzak, és meglepően jó dolgok származtak belőle
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkMit árul el rólad a kedvenc gyertyád illata? Spirituális megfejtésA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






