„Kisgyermekes családok esetében gyakran találkozom a gyászoló szülő gyermeke gyásza felett érzett aggodalmával, nem lesz-e rossz hatással fejlődésére, ha szomorúnak, sírni vagy esetleg éppen dühösnek látja édesanyját/édesapját, mely fokozza a gyászoló bűntudatát, és érzelmeinek tagadásához vezethet. Ilyen esetben fontosnak tartom, hogy nem csupán a gyászoló özveggyel, hanem a családdal dolgozzunk családterápia keretein belül” – javasolta Császárné Kiss Szilvia.
A szakértő szerint mai társadalmunkban a gyászoló „ereje” sokszor még mindig erénynek számít: ha fájdalmát elnyomja, és a gyászának ezt a fájdalomteli részét, vagy akár gyásza egészét próbálja félretenni, megnehezítheti gyászmunkáját.
„Segítőként fontos az elhunytról vagy „jót vagy semmit” gondolatkörrel is foglalkozni, hiszen megengedheti magának a gyászoló, hogy fájdalmát megélve, akár haragudjon is az elhunytra: például fokozottan nehéz helyzet állhat elő, ha egy kisgyermekes családban elveszítik a családfőt, a gyászoló úgy érezheti, minden az ő nyakába szakadt”– tudtuk meg a pszichológustól. Olvass még a témában
A változás önmagunkban
A veszteség feldolgozásának előrehaladtával, ha a gyászoló számára lehetővé válik érzéseinek, akár indulatainak szabad megélése és kifejezése, bűntudata csökkenésével a „keresés és elválás” szakaszába léphet. Lehetővé válik az özvegy számára, hogy meglelje magában azt, amit párjával együtt élve megtapasztalt, megtanult, és tudja értékelni azt is, amit ő volt képes nyújtani párja számára, ezáltal maga is értékesebb emberré vált.
