A fehér és kék galléros munkakörök csoportosítása viszonylag szélesebb körben ismert már, de egyre többet hallani a rózsaszín galléros munkavállalókról is. A fogalom nem új keletű, már az 1970-es években megszületett a kifejezés, mellyel az egyre inkább elnőiesedő szektorokat definiálták. Írásunkban áttekintést adunk arról, melyik munkákat milyen színekbe soroljuk!
A fehér gallér
A fehér galléros munkás (white-collar worker) kifejezést először az 1930-as években használta Upton Sinclair amerikai író a szellemi munkát végzőkre.
A kifejezés az Amerikában irodai, adminisztratív és banki területen dolgozók inggallérját jelölte, de manapság is a gazdaság húzóágazataiban foglalkoztatott szellemi munkaerőhöz kapcsoljuk, akik iskolai végzettségüket tekintve magasabban kvalifikáltak.
A kék gallér
A kék galléros dolgozók (blue-collar worker) elnevezése is Amerikából ered, ahol a fizikai dolgozók gallérjának volt ilyen színe a századfordulón.
A mai napig is a magas iskolai végzettséget nem igénylő munkakörökre használjuk a kifejezést, tehát a betanított munkára vagy a segédmunkára.
Ilyen foglalkozásúak például az építkezéseken dolgozó munkások, vagy a futószalag melletti gyári munkások. A kék galléros munkaköröket inkább férfiak töltik be, mivel komolyabb fizikai állóképességet igényelnek.
A pink gallér
A rózsaszín gallérosok (pink-collar worker) először 1977-ben lettek nevesítve Louise Kapp Howe amerikai írónő könyvében. A kifejezést azokra a munkakörökre használta, amelyek könnyen elérhetőek voltak a női munkaerő számára is, és amelyekben nem volt túl nagy lehetőség a szakmai előrejutásra. Ezeket a munkákat úgy definiálta, mint amelyek a leginkább hasonlatosak az otthon végzett házimunkákhoz. Mai értelemben ennyire nem negatív színezetű a kifejezés, hiszen míg korábban főként a nővérek, óvodapedagógusok, tanítónők, pénztárosnők munkáját sorolták ide, ma már egyre inkább ilyen foglalkozássá kezd válni például a kommunikációs szakma vagy az emberi erőforrások területe, ahol előrelépési lehetőség is van a hölgyek számára. Sőt, már azokat az egyéni vállalkozónőket is ide soroljuk, akik főként a szolgáltató-, illetve a szépségipar területén kezdenek saját üzletbe.
Az arany gallér
Robert E. Kelley, a Carnegie Mellon University professzora 1985-ben alkotta meg az arany galléros dolgozó kifejezést, ami a munkaerő-piaci területeket tekintve a fehér galléros foglalkozásúak közé sorolható, ám vezető pozícióban lévő munkavállalókat jelöli.
Az arany gallérosok elsősorban üzleti területen dolgozó, magasan képzett menedzserek, erősen profitorientált szemlélettel.
Amikor megalkották a fogalmat, főként a fiatalon magas pozícióba kerülő férfiakra használták, akik sokszor már a diploma megszerzése előtt egy multinacionális vállalat alkalmazásában álltak.
A zöld gallér
Még az arany gallérnál is újabb kifejezés a zöld galléros munkaerő, amely a környezeti szektorban dolgozókat jelöli.
A környezetvédelemmel foglalkozók, a környezetkímélő épületek tervezői, a megújuló energiaforrások használatára szakosodott mérnökök, a nagyvállalatok környezetvédelmi tanácsadói, és az öko-, illetve biogazdálkodást folytató szakemberek mind ebbe a kategóriába sorolhatóak.
Ezeket a foglalkozásokat főként az ezredforduló hozta magával, amikor megkezdődött a tevékenykedés a minél kisebb ökológiai lábnyom eléréséért.
