Szinte minden szülő valamit másként akar csinálni, mint amit saját gyermekkorában tapasztalt – a változtatások jellemző módon a kiskamaszkorra, kamaszkorra vonatkoznak. Nem véletlenül!
Néhány hete publikáltak egy tanulmányt, ami csaknem 20 éven át vizsgálta a felmérésben résztvevők életének alakulását. A longitudinális kutatásnak az volt célja, hogy kiderítse, az erőszakos, szigorú szülők ellenőrző magatartása milyen hatással van a tinédzserekre. Bár a tanulmány nem tudta minden kétséget kizáróan alátámasztani az ok-okozati összefüggést, azt megállapította, hogy a szülők túlellenőrző magatartása 13 éves kor körül, egészen 32 éves korig olyan problémákat okoz, amik elsősorban tanulási nehézségekben és társadalmi kapcsolatokban jelentkeznek.
A vizsgálatban 184 fiatal életútját követték 13 és 32 éves koruk között. A tanulmány figyelembe vette a családi jövedelmet, a nemet, a társadalmi-gazdasági hátteret is. Arra kérték a résztvevőket, rendszeresen töltsék ki a rendelkezésükre bocsátott kérdőívet. Ebben kitértek arra, hogy érzik magukat az iskolában, hány barátjuk van, miként haladnak a tanulmányaikkal, a későbbiek során hogyan alakult az életük, milyen végzettséget szereztek meg.
A még inkább átfogóbb eredmény érdekében tinédzserkorban a diáktársakat is megkérdezték arról, mi a véleményük a vizsgálatban résztvevőkről, mennyire kedvelik, milyen látják őket. Sőt, még videókat is készítettek, ahol megfigyelték, miként bánnak a barátaikkal, illetve felnőttként a szerelmükkel.
A túl sok ellenőrzés sokkal károsabb, mint hittük
Az eredményeket a Child Development, a Gyermekfejlesztési Kutatási Társaság folyóiratában tették közzé. A szerzők szerint a szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a tinédzserek túlzásba vitt ellenőrzése jóval többet árt, mint használ. Egyenesen megbéníthatja érdembeli előrehaladásukat. Ez a nevelési stílus nem csak ideiglenes visszaesést jelent a gyermekek fejlődésében, ugyanis a 13 éves kor körüli időszak kritikus fontosságú a leválás, az autonómia szempontjából.
A múltban végzett kutatások problematikus szülői viselkedésként azonosították a kamaszok túlzásba vitt irányítását, különösen akkor, ha azok pszichológiai nyomás, „lelki terror” formájában jelennek meg. Ilyenkor a szülők támadó és erőteljesen manipuláló magatartást folytatnak, és különféle eszközökkel próbálják ellenőrizni gyermekeiket. Bűntudatot keltenek a kamaszokban annak érdekében, hogy könnyebben irányíthassák és befolyásolhassák a döntéseit.
Kiderült, hogy azok a gyerekek, akiket mindenáron irányítani akartak a szüleik, illetve akiket érzelmi manipuláció segítségével neveltek, képzetlenebbek voltak és kisebb eséllyel éltek boldog kapcsolatban 32 éves korukra. Sőt, arra is fény derült, hogy akik mégis találtak maguknak partnert, azok jellemző módon olyan társat választottak, akivel nem tudtak egyenrangú, támogató viszonyt kialakítani. Nem túl meglepő módon sokkal inkább a kutatásban résztvevők, mint a partnerek kerültek hátrányos helyzetbe.
Mi derült még ki a kutatásból?
Azok a gyermekek, akiknek a szülei ezt a taktikát alkalmazzák, egyértelműen kevésbé elégedettek magukkal. Nincs elég önbizalmuk, rossz az önértékelésük és nem hisznek a saját teljesítményükben, véleményükben, ráadásul a társaik is kevésbé kedvelték őket. Valószínűsíthetően éppen azért, mert a kamaszkoruk közepén nem tudták kivívni maguknak a szükséges függetlenséget, illetve nem volt lehetőségük érvényesíteni saját akaratukat. A szülőkkel és a lelkiismerettel való harc olyan lemaradáshoz vezet, amit később kel behozniuk – már, ha sikerül behozniuk.
Joseph Allen és Hugh Kelly, a Virginiai Egyetem pszichológiai professzora azt a konklúziót tudta levonni, hogy hiába akarnak jót a szülők, a rendszeres kontrollal nagyon sokat ártanak a gyerekeknek. Az ellenőrzéssel megpróbálják gyermekeiket a sikeres alkalmazkodás felé irányítani, a serdülőkorban alkalmazott, szigorú szülői felügyelet alapvető módon akadályozza a fejlődést és a boldog felnőttkor elérését.