Mikor szexeltél utoljára a pároddal? Lejárt az időd: ha gondolkodnod kellett rajta, akkor túl régen! Ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül, a párterapeuták szerint a házasságok – vagy hosszú kapcsolatok – legalább 20 százaléka szexmentes. Ha évente csak tíz alkalommal bújtok össze, a házasság akkor is „koplal” az intimitás terén, ugyanis a szakemberek szerint minimum hetente egyszer kellene házaséletet élni. Ha ennél kevesebbszer van együtt a pár, a boldogságérzetük jelentősen csökken egy idő után. Amennyiben úgy érzed, hogy partnereddel elindultatok ezen az úton, van megoldás.
3/5 Ne félj a fantáziáidról mesélni!
A szexről és a vágyaikról kevesen tudnak könnyedén beszélni, még azzal a személlyel is, aki a partnered ebben. Ennek ellenére olykor elengedhetetlen legalább „terelgetni” őket ebben a kérdésben, elvégre senki sem gondolatolvasó. Ha párod valami olyat csinál, ami nem tetszik, ne hibáztasd – mert lehet, hogy az előző barátnője szerette ezt – hanem nyugodtan és finoman közöld vele, hogy te ezt másképp preferálod.
Ne köntörfalazz, hanem konkrétan mondd meg neki, te mire és hogyan vágysz, illetve őt is bátorítsd arra, hogy tegye ugyanezt.
Az egyenes kommunikáció minden ilyen esetben célravezető és eredményes, hiszen lehet, hogy amit eddig féltetek bevallani, a másiknak is bejön.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!