Romantikus fodros
A virágminta és fodrok nem csak a hétköznapi divatban hódítanak, a fürdőruhák között is találni az idei szezonban romantikus mintájú és fazonú, különleges darabokat.
Ide sorolhatjuk ezt a bohókás pánt nélküli modellt is, melynek barackos-pinkes alapszínét fehér rózsák és kék árvácskák díszítik. A fazon amellett, hogy romantikus, vagány is egyben, hiszen bár a hasat takarja, egyébként nagyon is sejtelmes, a hátrésze szinte teljesen nyitott.
A parton biztos minden tekintet rád szegeződik majd, ha ezt felveszed – a vízben pedig, ha például fejest ugrasz benne. Olvass még a témában
A Bershkánál veheted meg, 7995 forintért.
Következő cikkünk6 alap nyári táska, amivel minden szettedet kiegészíthetedBár a naptár szerint még csak a tavasz közepénél járunk, az időjárást tekintve elmondható: nyakunkon a nyár. Előkerülnek a sortok, rövid szoknyák és ruhák, így természetesen a hozzájuk passzoló kiegészítők sem maradhatnak el. Cikkünkben megmutatjuk, milyen táskákat érdemes beszerezned idén nyárra. Azért is telitalálat egy fehér…Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






