Először is definiáljuk ezt az irányítás dolgot. Nem arra gondolok, hogy ki viseli otthon a nadrágot. Az okosabb, érettebb hölgyek tudják, hogy egy férfinak szüksége van arra, hogy „papíron” ő lehessen a főnök, és ezt az illúziót meg is adják párjuknak, ugyanakkor finom háttérmunkával mindig el tudják érni, amit szeretnének. Ezt nevezem én okos kontrollnak. Egy egészséges, jól működő párkapcsolatban mindkét félnek azt kell éreznie, önmaga lehet, és nem mindig az történik, amit a másik akar. Nyolc éve ismerem a feleségemet, és nagyon hálás vagyok neki azért a remek érzékéért, ahogyan kezelni tud engem, és reményeim szerint ez kölcsönös, hiszen még együtt vagyunk, és nemsokára megszületik második kislányunk!
A nő, aki mindig dominálni akar
Nézzünk egy negatív példát! 25 éves koromban megismerkedtem egy nálam kicsit fiatalabb hölggyel, akivel 2,5 évig gyűrtük egymást, míg végül beleuntam az örökös harcokba, és szakítottam. A nevét nem szeretném elárulni, ezért hívjuk mondjuk Barbarának. Az első hat hónap csodálatosan alakult, ilyenkor az ember a szerelem hevében még nem veszi észre a másik hibáit, ebből kifolyólag nem is akarja megváltoztatni (normális esetben a későbbiekben sem). Egyébként viszonylag hamar, két hónap elteltével összeköltöztünk, de mint említettem, fél évig minden tökéletes volt. Valószínűleg Barbara körül kicsit oszolni kezdett a rózsaszín köd, vagy csak előjött az oroszlán jegyű énje, mert egyszer csak elkezdett problémázni. Miért találkozol már megint ezzel a haveroddal? Mit nézel azon a nőn? (elképesztően féltékeny volt) Mosogathatnál többször! Ne igyál annyit, szerintem már elég volt! Persze szép lassan építette fel a támadó-stratégiáját, és mivel sok mindenről beszélgettünk megismerkedésünk óta, tudtam, hogy általában ő volt a domináns a korábbi kapcsolataiban, viszont minden alkalommal rá is unt szerencsétlen pasikra, és dobta őket.
Bennem azonban emberére talált! Én az „élni, és élni hagyni” elvet vallom, sosem akartam megváltoztatni egyetlen barátnőmet sem, ami nem jelenti azt, hogy nem tettem szóvá, ami nem tetszett, de sosem alkalmaztam lelki terrort, és nem akartam uralkodni rajtuk. Barbara azonban néhány hónap alatt telitöltötte azt a bizonyos poharat nálam, így leültem vele, elmondtam neki, mi nem tetszik az ő viselkedésében, majd azt is, hogy szerintem neki milyen hiányosságai vannak, azonban ezeket sosem hoztam fel neki eddig, és most is csak azért teszem, hogy lássa, milyen az, ha én is „baszogató” üzemmódra kapcsolok. Elég mérgesen adtam elő a dolgot, volt is sírás-rívás, egy kis megsértődés, viszont le a kalappal előtte, másnap reggel azzal jött oda, hogy igazam volt, nem kéne ennyire beleszólnia mindenbe, nagyon szeret, és nem akar elveszíteni. Ezek után két hónap nyugi következett, majd megint elharapózott az irányítás-vágya, így ismét keményen odaléptem verbálisan, és nagyjából ez a hullámvasút zajlott még két évig. Ebbe én mérhetetlenül belefáradtam, olyan voltam már, mint egy zombi, így egy pocsékra sikerült nyaralás után szakítottam vele. Mit ne mondjak, meglepődött. Őt még sose dobta senki… Olvass még a témában
Hol hibázik a nő?
Nem szeretnék általánosítani, de rengeteg kapcsolatban azt látom, hogy a nő előbb-utóbb papuccsá formálja párját, férjét. „Tedd ezt, tedd azt, ne így, ne úgy, legyél mindig velem, ne járj el otthonról, hol voltál már megint, mit bámulsz azon a nőn?” Ennek okát nem igazán értem, hiszen meg vagyok róla győződve, hogy még a leginkább irányítómániás nőnek is az a vágya, hogy olyan férfi legyen mellette, akire felnézhet, és akit nem hajthat az uralma alá. Ennek ellenére mégis sok hölgy mindent bevet annak érdekében, hogy igába kösse a pasit, ami persze vagy sikerül, vagy nem. A lényeg az, kedves hölgyek, hogy mi hímek ezeket a játszmákat kurvára nem szeretjük!
