Igen, az olasz nők esznek focacciát, szeretik a mozzarellát és a tésztákat, közben pedig látszik, hogy jól érzik magukat a bőrükben. A titkuk pedig nem más, mint a La Bella Figura fontossága, vagyis az, hogy nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy jó benyomást keltsenek és kellemes legyen a megjelenésük. Ami az alakjukat illeti, olyan könnyű fizikai tevékenységeket végeznek - de gyakran - mint a lépcsőzés, egy laza séta étkezés után vagy általában a gyaloglás választása.
A La Bella Figura azonban jóval több a fizikai megjelenésnél: tulajdonképpen egy filozófia, amely azt hirdeti, hogy figyeljünk az apró részletekre. Dobjuk fel például a szettünket egy szép, mutatós sállal, tartsuk tisztán a körmeinket vagy helyezzünk egy csokor virágot a dohányzóasztalra. Emellett pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy az is fontos, hogyan bánunk az emberekkel: ha kedvesen és nagylelkűen, akkor máris magunkénak tudhatjuk az
olasz nők egyik szépségtitkát, de annyi biztos, hogy azzal sem veszítünk, ha a többit is elsajátítjuk.
Forrás: nae-erboristeria.com