Szenvedéseink tanítanak minket. Egyszer azonban eljön az a pont az életünkben, amikor elfáradunk és megelégeljük, hogy rossz érzéseket hordozunk. Rájövünk, hogy könnyebb lélekkel is lehet élni. A szenvedést sok esetben örömre válthatjuk.
A szenvedés tanít
Szenvedéseink sok mindenre megtanítanak minket. A legtöbb embert kezdetben megbénítják a kudarcai.
Gyakran sorozatosan élünk át hasonló helyzeteket, amelyek fájdalomba torkollnak.
Van, aki közönyössé válik, elveszíti a kapcsolatát a külvilággal, és betegségbe temetkezik, esetleg meg is hal.
Jobb esetben viszont a keserű tapasztalások mozgásba hoznak minket, hogy változtatásokat hajtsunk végre, céljaink legyenek, és kipróbáljunk új dolgokat.
Eljön egy pont a fejlődésünkben, amikor önként is hajlandóak vagyunk tanulni, és elkezdünk örülni annak, amink van.
Elfáradás
Megelégeljük, hogy amit teszünk, annak szenvedés a vége. Évek óta tapasztaljuk ezt.
Egyre fárasztóbbnak érezzük azt, ahogy viselkedünk, és a viselkedésünkre kapott reakciókat. Legyen már ennek vége.
Feltesszük magunknak a kérdést: „Nem csinálhatnék már valami értelmeset is?”
Amikor elérkezünk ehhez a ponthoz, akkor tudjuk a kapcsolatainkat és a sorsunkat pozitív irányba terelni.
Rájövünk, hogy magunkat akadályozzuk azzal, hogy nem merünk örülni az életünknek.
Földi tapasztalások
Kételkedünk önmagunkban. Azt hisszük, hogy nem érdemeljük meg a boldogságot. Mások is szenvednek, ezért mi is szenvedni akarunk.
Úgy gondoljuk, hogy ez az élet rendje. Nem veszünk tudomást arról, hogy isteni lények vagyunk. Ezért nem tudjuk átélni a lelkünkből áradó igazi, mély, belső örömöt.
Az életörömnek gyakran saját magunk álljuk útját azzal, hogy a magas szintű spirituális fejlettség gátolja az anyagi síkon szerzett tapasztalások okozta boldogság megélését.
Önként határoztunk arról, hogy testet öltünk az anyagi világban, ezért a földi létet akár még szépnek és jónak is tekinthetjük. Nem kell szenvednünk, bármilyen is az életünk.
Aki szörnyűnek és elviselhetetlennek tartja az életét, az valószínűleg még nagyon sokszor fog leszületni a földre.
Örömből élni
Ha örömből élnénk, egoistán viselkednénk? Nem, mert javulna bennünk az együttérzés és a felelősség készsége.
Az öröm egy őszinte és mély érzés, amely erősíti azt a szándékunkat, hogy a többi embernek is jót akarjunk, és másként bánjunk velük, különben elveszne az örömünk.
A szenvedés és a bűntudat csak a rossz érzést fokozza.
Az öröm útján viszont felszínre kerülnek jó jellembeli tulajdonságaink. Nem csak akkor van okunk a boldogságra, amikor valami jó történik velünk.
Folyamatos boldogságban tarthat minket az a gondolat, hogy megszülettünk, és örülhetünk mindennek, amit megélünk, jónak és rossznak egyaránt, mert tapasztalatokat szerezhettünk.
Tudatosság
A tudatosan megélt boldogság állapotában függetlenné válunk az érzelmeinktől.
Még ebben a növekvő tudatosságban is találkozhatunk olyan helyzetekkel, amikor úgy érezzük, hogy az érzelmeink uralkodnak rajtunk, mert valami nem sikerül.
De összességében megállapíthatjuk, hogy minden jobban megy. Bizonyos események hatására korábban visszacsúsztunk volna a lejtőre, de ma már ezek nem keltenek bennünk aggodalmakat.
Például amikor dühösek vagyunk, észrevesszük, hogy a lelkünknek csak egy része tombol, és lecsillapodunk. Ezzel a módszerrel bármikor meg tudjuk magunkat nyugtatni.
Felfogjuk a dühünket kiváltó események közti összefüggéseket és okokat, így ezekkel a jövőben egyre ritkábban találkozunk. Fokozatosan a nyugalom és az elégedettség állapotába kerülünk.
