Tűz, virágkoszorú, szerelmi jóslatok és egy csipetnyi misztikum – ezek mind hozzátartoznak Szent Iván éjhez, vagyis a nyár legrövidebb, de talán legvarázslatosabb éjszakájához. Június 23-ról 24-re virradóan évszázadok óta ünnepelnek az emberek – tisztító rituálékkal, páros tűzugrásokkal és mindenféle babonás, de meglepően kitartó hagyománnyal.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
De honnan jön mindez? Mi köze van Keresztelő Szent Jánoshoz, és miért remélik sokan, hogy ezen az éjjelen kiderül, ki lesz a nagy Ő? Most utánajárunk, mit tud a történelem, mit mond a néphagyomány – és hogy miért élnek ma is ezek a szokások, miközben már rég nem hiszünk boszorkányokban. (Legalábbis… nem mindenki.)
A Szent Iván-éj (június 23.) a nyári napfordulóhoz kötődik, és a kereszténység a Keresztelő Szent János születésének ünnepévé emelte. A nyár leghosszabb napjához kapcsolódó ünnep napja, júniusban ünnepeljük, annak ellenére, hogy például idén sem ekkorra esik az év legrövidebb éjszakája.
Magyar Szent Iván-éj: tűzugrás és jóslás
Ez a hagyomány a pogány hiedelmekből ered, a lángok felett átugrálva tisztító erővel ruházzák fel magukat a résztvevők. Ez a rítus a tűz erejével hoz szerencsét, egészséget, szerelemre nyitottságot – különösen, ha párok együtt ugranak. Utóbbi esetben a termékenységet és a védelmet is szimbolizálta ezt a rituálé.
A tűzbe sokszor dobtak gyógynövényeket, amelyekről úgy vélték, segítenek távoltartani a gonoszt, szerencsét és gazdagságot is hoz. Egyesek cetlire írták a kívánságaikat és ezt dobták a tűzre, mások pedig a negatívumokat vetették papírra és abban bíztak, hogy a lángok elpusztítják őket.
Volt, hogy almát dobtak a hatalmas tűzbe, ezzel remélték az emberek, hogy a betegségek messzire elkerülik őket.
Voltak lányok, aki kiszemeltjük gatyamadzagját tűzbe dobták, így remélték, hogy összejönnek a fiúval. Mások pedig a kenderföldre feküdtek – akinél felállt a kender, az férjhez ment.
