Bár praktikusnak tűnik és szinte láthatatlanná teszi a ruhakupacokat, idővel a szennyeskosár belsejében is megtelepedhet a kosz, a nedvesség, sőt, a baktériumok is. Ezért fontos, hogy ne csak a ruháinkat, hanem a tárolójukat is rendszeresen tisztítsuk.
Ha tehát azt szeretnéd, hogy a szennyesed megfelelő állapotban induljon a mosógépbe, akkor a kosaradnak is jár egy kis törődés. Mutatunk néhány szakértői tippet a Better Homes & Gardens-től, amivel mostantól a szennyeskosarad is kellőképp tiszta lehet!
Ha még sosem tisztítottad ki a szennyestartót, ideje, hogy ez megváltozzon!
Ha éppen nem használjuk, hajlamosak vagyunk teljesen megfeledkezni róla – pedig a szennyestartó is megérdemel egy kis odafigyelést! Hiszen a mindennapokban gyakran nedves, izzadt ruhákkal és törölközőkkel van tele, amelyek akár napokig is ott állhatnak az alján. Olvass még a témában
7 virág, amit áprilisban érdemes elültetni – és már nyár elején virágba borítják a kerted
Olcsó és humánus módszer: Így használd az ecetet vakondok ellen a kertben
Az 5 legrosszabb szín kis fürdőkbe, amiktől a tervezők is óva intenek
„Csak ultraminimalizmusban vagyok képes létezni” – Amikor a szüleid gyűjtögetők voltak
Ez az elhanyagolt környezet pedig tökéletes táptalajt nyújt a baktériumoknak és a penésznek – a kellemetlen szagokról nem is beszélve. Vagyis ha eddig sosem tisztítottad ki a szennyestartót, vagy már régen kerítettél rá sort, ideje, hogy ez megváltozzon!

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






